Mélyen tisztelt uram, maga nem tudja
mennyire vágyom a mindenség idejére,
hogy kellőképpen szerethessem Önt.
De nem fogom megidézni ezt a végtelent
mert még véletlenül sem szeretném
elszalasztani a jelen pillanat lehetőségét,
melyben érintés-közel kerülhettem
az Ön által oly’ nagyra tartott magányhoz.
Édesnevű szerelmetes uram, maga nem sejti
hány évig tartott az életért folytatott küzdelmem,
leányként eltitkolni legmélyebb vágyam;
várni, élni, szeretni majd meghalni.
Minderről nem lehet tudomása,
hiszen soha nem mondtam,
s testem felfedezésével töltött éjszakáinkat
is eltitkoltam, pedig keze hitetlenül,
majd egyre szabadabban
újvilág-felfedezőt játszott rajtam.
Bár nem igazán értette hibáim s kudarcom,
lényegében csak karjai közt éltem,
ott találtam logikát hol ajkai kezdődnek,
merészséget is ott merítettem
a sápadt szénaboglyák tövében.
Nem sejtheti, mert ez is titok,
félelmét s bátorságát egyaránt csodálom.
Drága udvarlóm, látom, nem tudja, de
benne van felhőtlen színű szemében
a bizonytalanság ismeretlen árnyalata.
Kortalan, nem öreg, mint képzeli,
nem is lehet negyvenhárom évesen,
de rá se hederítsen, így is szeretem.
Avellaneda bukkant rá eltitkolt nevemre,
s magától, jó uram, így köszönök el:
Örökkön-örökké közelében él,
Laura Lope de Vega
(kit korábban mint Dulcineát ismert mindenki)
Legutóbbi módosítás: 2012.04.05. @ 16:57 :: Ady Ágota Melinda
