Szeibert Éva : Rendhagyó B.Ú.É.K.

Szilveszteri diri-dári-dó *

 

 

 

Bálterem… a plafonon kopott

műkristály csillár,

homályos fénnyel, halvány reménnyel.

 

Emberek gyűlnek a tömegben,

s az ékes seregben,

arany villog kevélyen, ifjon s vén tehénen.

 

Blazírt zenekar hangol már.

Bár csak három tagból áll,

hangzavar tombol, dobhártyát rombol.

 

Színpadon a szpíker idétlen

vicceket hadar,

úgy ahogy tavaly, szövege most is badar.

 

Mikrofonba búg az ősz dizőz,

hangján átüt a zene,

harsogón hangos sántító üteme.

 

Parketten andalognak már

a párok összefonódva

test testhez simulva, egymásba bújva.

 

Eszeveszetten táncolnak egyre,

akár a szél a fergetegbe,

őrült táncot ropnak, pörögnek-forognak.

 

Hirtelen csend lesz… elhal a zene,

lassan elszédeleg a

spicces embersereg, senki sem kesereg.

 

Bálterem… kongón üres,

titkon már új murin mereng,

sötéten lóg a csillár, s a hajnal feldereng.

 

Életét egy új év kezdi meg…

Legutóbb szerkesztette - Szeibert Éva
Szerző Szeibert Éva 73 Írás
Érden éldegélek, bár nem érdemes. Nem volt életemben semmi érdekes. Veszem a levegőt, úgy mint bárki más, és ha egyszer elfogy, nem leszek hibás. Itt bolyongok néha mind a Hét toronyba, megrepedt szívemet betekerem rongyba. Egyszer rám találsz majd hullahegyek ormán, hogy jó ember voltam, ugye nem koholmány?