Nincs igazán szándékomban komoly ornitológiai fejtegetésekkel untatni bárkit, csupán ennek az irigylésre méltóan okos madárnak, a varjúnak hódolok ezzel a rövid kis írással.
Városi ember kés? ?sszel találkozik vele el?ször, és az enyhébb id? beálltáig „urbanizálódik” a tereken, parkokban. Mikor a földön jár, jellegzetes, délcegnek nevezhet? billegéssel vizsgál meg minden számára ehet?nek t?n? dolgot. Csapatosan jelenik meg ez a fekete dalia, megvallom ?szintén, engem leny?göz a látványa, a szikrázó tollruha, olykor szürke mellénnyel párosulva. A cs?re kell?en hosszú és er?s, szépvonalú, illik hozzá. Ez az ? keze, igaz a lábait is használja, mégis ezzel a szervével oldja meg a rá váró feladatokat.
A hangja, hát… Ha valakire azt mondják: károg, nem éppen hízelegni szeretnének az illet?nek. Igaz, így hallottam: a varjú is énekes madár, csak levelez? tagozaton végzett, mármint a madár-konzervatóriumban. Mindenesetre megérkezésük biztos jele, amikor halljuk, hogy jellegzetes, rekedt tónusban kommunikálnak egymással. Barátunk nagyon intelligens, mondhatni a szárnyasok IQ bajnoka. Ennek bizonyítását láttam a televízió egyik ismeretterjeszt? csatornáján, szédületes volt.
Madarunk éppen városlakó mivoltában mutatkozott meg, egy forgalmas útkeresztez?dés környékén.
Gyalogátkel?hely, forgalmi jelz?lámpa, sok ember és autó, ahogy ilyen helyen lenni szokott. Barátunk talált az út mellett, az egyik családi ház kertjében egy diófát. Cs?rében a csonthéjassal, felült az úttest fölé benyúló, közlekedési lámpát tartó acéloszlop tetejére. Megvárta, hogy az autók a zöld jelzésre elinduljanak alatta, majd nemes egyszer?séggel kiejtette cs?réb?l a diót, amely lepottyant az úttestre. Természetesen a sürg?-forgó járm?vek kerekeinek valamelyike elvégezte az ? számára megoldhatatlannak t?n? feladatot. Ezután lereppent a járda szélére, és a többi gyalogossal együtt várt, amíg a zebra szabad jelzésére az emberek elindultak. Akkor siet?sen oldalazva kiszaladt az út közepére, aztán gyorsan összeszedte a szabaddá vált dióbelet. Ha egy lámpaváltással az ebéd nem sikerült maradéktalanul, és az induló járm?vek rádudáltak, visszaugrált a járdára, türelmesen kivárta a következ? zöldet. El?fordult, hogy a dió földre éréskor kigurult a járda mellé, ezért nem tört össze a kerekek alatt. Ilyenkor leszállt érte, cs?rébe vette, és a folyamat kezd?dött elölr?l. Órákig képes volt ezt a rendszerbe foglalt m?veletsort végezni, addig, amíg jól nem lakott.
Ugye fantasztikus?
Nálunk minden évben megjelennek a környéken, sokszor hosszú ideig figyelem ?ket, a meleg szoba kertre néz? ablakán át. Legutóbb, a telek szélén álló farakás környékén járkáló, keresgél? dolmányost szemeltem ki magamnak. A fadarabok egy rossz kerítés elkorhadt maradványai voltak, arra várva, hogy összedaraboljam azokat a t?zre. Rászállt a rakás tetejére, egyensúlyozva, meg-megrebbenve valamit csipkedett a tetején. Nem láttam tisztán, mit csinál a kópé, ezért el?vettem a távcsövet. Nem fogják elhinni, egy rozsdás szöget próbált kihúzni a pudvás fából. Vajon minek bajlódik ilyesmivel?
Akkor eszembe jutott egy másik film, ahol fogságban tartott madarakat, többek között varjúkat figyeltek meg. Ismerkedtek a szokásaikkal, tesztelve használnak-e eszközöket. A kísérlet lényege, hogy a röptet? terem falába lyukakat fúrtak, a nyílásokba pedig kukacokat helyeztek. Néhány szöget is beütöttek, csak úgy lazán, nem túl mélyen. A tollas eleinte megpróbálta a lyukból el?bányászni a férgeket, de a rés túl sz?knek bizonyult. Nem kellett hozzá sok id?, nekifogott az egyik szeget kihúzni a falból. Amikor sikerrel járt, a cs?rében lév? vasdarabbal kipiszkálta a csemegét, és jóíz?en elfogyasztotta. A messzelátón keresztül figyeltem sikerül-e neki a m?velet. Végül a sok er?feszítés megtette a magáét, és szájában a rozsdás szöggel elrepült. Csak ? ismerte hová, és minek. Elismeréssel néztem utána.
Azt kívánom, fekete barátom, járj sikerrel!
Legutóbbi módosítás: 2011.12.14. @ 16:51 :: Rosmann László
