{Saját kép, a Balatonnál.}
Azt mondtad,
a kezeim alatt
naggyá faragtalak,
s nekem köszönheted,
amivé tettelek,
de hidd el, lelkedet
bárki megszólaltatta volna,
ki a koszorú csengőjének
dallamot adott.
Magad igaza juttatott
el hozzám, a galád szavak
búcsúvá halkulnak;
felnőttél,
egykori palántám,
egyetlen elvetett magom.
Most én volnék az,
aki a világot is kiforgatja
magából, csakhogy
visszaadhassam,
amit tőled kaptam.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.20. @ 09:30 :: Horváth Nóra
