Szekrény Ödönné, aki a harmadik X-en túl is gondosan őrizte idomait – egy sem veszett el közölük -, a bejárati ajtajukra ragasztott, kézzel írott papírfecnit, előbb le akarta tépni, mert nem tetszett az írás. Csak nagyon eredeti elme, vagy valami művészlélek ragaszt ki kézzel írott hirdetéseket, gondolta és mégis elolvasta.
„Az örömszerző iparba keresünk hölgyeket, kiemelten gyenge bérezéssel, urakat is, valamivel magasabb fizetésért”.
Szekrény Ödönné, végleg szét akarta tépni ezt a nyílt, szexuálisan megkülönböztető irományt, de ekkor átfutott rajta egy olyan bizsergés, ami egészen elevenen élt még, leülepedett emlékei között. Otthon nem szólt semmit, de a düh másodperceinek múltával, kiegyenesedett benne minden elméleti bele nem rokkantság. Két kezének középső ujját egyszerre emelte fel és eldöntötte. Drága jó Ödönöm – gondolta -, ezentúl csak használt vizet iszol és örülj, ha a fürdőkádból meríthetsz magadnak levest!
Elindult. Furcsa, színtelen, de éppen ezért bizalmat gerjesztő volt jövendő munkahelye, belépett.
– Kérném szépen, a hirdetésükre jelentkezem, itt van még egy darabja, amit nem téptem szét, íme! – és elővette retiküljéből, a bélyeg nagyságú, pár betűs irományt.
– Foglaljon helyet!
Mondta egy nyakkendős, gumicsizmás úriember. Ő maga, íróasztala mögé helyezkedett és elkezdett beszélni.
– Dolgozott már az örömszerző szakmában?
Szekrény Ödönné, Egérke, pironkodva vallotta be, hogy sosem volt zónaengedélye. Picit furcsállotta előadójának értetlenkedését, de ez is benne van a pakliban, gondolta.
– Azért ismeri az örömöket, gyönyört ugye okozott már másnak is?
– Ó hogyne kérem!
– Nagyon szerény fizetést tudunk adni, körülbelül annyit, mint az emeletes riksát húzó, lefogyott törpének, de másokat a gyönyörre megtanítani, mindennél fontosabb. Itt ugyanis előadásokról van szó. Csak úgy négyszemközt mondom, valójában az emberek terápiának, segítésnek, vagy bármi másnak foghatják fel, ebben szabad kezet kapnak. Dorong volt már a kezében, mondjuk vajköpülésre használatos?
– Volt kérem szépen, vékonyabb is vastagabb is…
– Szóval nyelek is?
– Tessék?
– Nem azt kérdeztem, ön nyel-e, hanem, hogy nyelek is voltak-e a kezében?
– Természetesen…
– És csavar, meg anya illeszkedésben járatos?
– Az illeszkedésben? Úgy gondolom, nem vagyok amatőrök közé sorolandó…
– Ez nagyon helyes, hiszen az ehhez nem értőket meg kell tanítani a helyes illeszkedésre és a helyes nyélhasználatra. És általában az ásóval is baráti kapcsolatban van ugye?
Ödönné, Egérke eltátotta a száját.
– Ásni szokott?
– Igen furcsa megfogalmazás, de nem áll tőlem távol, semmi ami bizarr…
– És a férje?
– Természetesen próbálkozik, igyekszik…
– Rendben. Esetleg meghívhatja őt is együtt dolgozásra.
– Ugyan, ha lehet őt kihagyom ebből az egészből. Otthon majd elszámolok, ahogy tudok.
– A maga dolga, kézcsókom. Jöjjön, megmutatnám a munkaszobát!
Benyitottak egy helyiségbe, aminek egyik oldalán két gyönyörű puffos fotel díszelgett, másik oldalán, egészen furcsa, muzeális tárgyak – de mind rúd alakúak -, sorakoztak.
– Nos kérem, ezek lennének a segédeszközök.
Ödönné, Egérke mosolygott, arcáról leolvashatatlanok voltak, agyában végbemenő gondolatcsobbanásai.
– Itt egy tíz négyzetméteres munkaterület. Ön le fog feküdni középre, a partnere mindig férfi lesz. Az ilyen jellegű munkát, általában nem nőkkel végeztetjük.
– Ez csak természetes kérem és ott a csupasz földön előgyönyörgünk?
– Önöknek az a dolga, hogy a tisztelt párokat – ezek férj és feleség lesznek -, megtanítsák a nyeles segítőeszközök, ilyen-olyan behatolások, bökések, szúrások gyönyörére. Ha hiszi, ha nem, akad aki képtelen rá, pedig ezt el sem tudom képzelni egy ásó esetében.
– Ásó is lesz?
– Miért, mit gondolt? Kérem szépen a partnere megfogja a nyelet és maga körül bejelöli, hatalmas döfésekkel a területet. Mikor végez, magácska elkapja a nyelet, belekapaszkodik és felugrik. Mindketten meghajolnak és itt kezdődik majd a munka oroszlánrésze. Partnere felássa a szabadon maradt területet.
– De érdekes! Ásó is lesz?
– Persze, egyfolytában arról beszélek. Csak az lesz. – mondta oktatója hanyagul, egyre hevesebben beleélve magát az előadás fontosságába – Aztán mikor mindent felásott, maga beáll a szabadon maradt területre, ahol a nagy döfködés történt. A maga körül körbejelölt terület, ásatlanul hagyott részén. Megfogják egymás kezét, felemelik a magasba, majd meghajolnak. Fát ültetni is szokott?
– Mondtam már, hogy nagyon tetszenek a tisztelt oktató úr kifejezései? Szoktunk időnként, az a baj, nem túl gyakran – mondta lehangoltan -, de most elkezdődik a mindennapok… Ugye minden nap lesz itt áskálás és döfködés?
– Naponta sokszor, kezét csókolom. Megfogja a csemete seprűnyél vastagságú szárát, partnere kiássa a gödröt és beállítja.
– Álljon meg a menet!
Szólt Szekrény Ödönné, született – valamikor, egyszer harminc valahány éve -, Egérke néven. Megrémült. A haja szálanként – mint elektromosságtól – égnek állt.
– Ugye nem földműves ásóról beszélt mostanáig?
– De, kezét csókolom! Megmutatjuk a népeknek, micsoda gyönyörűség a földművelés, ásás, kapálás…
– Kapa is lesz?
Futott át Ödönné gerincén a hideg.
– Lesz kérem szépen. A kapát maga is tudja kezelni. Miután elültették a fát – a csemetét -, didaktikusan körbe kapálja, hogy tudják milyen gyönyörűség és mekkora élvezet, egy fontos fa körüli földlazítás.
– És mi van a csavarokkal?
– A partnere tartja, maga rátekeri, hogy mindazok, akik nem szeretnek barkácsolni, meglássák a benne rejlő élvezetet.
– És köpülés? Vajat fogunk csinálni?
– Természetesen!
– Oké, kell a munka. Szólok a férjemnek, ezt az ásós, kapálós megalázottmányt vele szeretném csinálni, ha megengedi. Kacsintok a vendégekre és diszkréten röhögök irányába, természetesen úgy, mintha ez lenne a csavarás, köpülés, ásás, meg ilyenek, legnyelesebb gyönyöre.
– Rendben kezét csókolom, holnap reggel munkába állhatnak.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.08. @ 08:29 :: Boér Péter Pál
