Boér Péter Pál : Cölöp maga celebe lett

 

 

 

 

 

 

 

Csoportja, alig tudta a szegletfába kapaszkodva visszafogni, Nemadomaringetaszorítóazenyémtenyikhászkisstripec-et, a szemközt ülőtől!

 

A másik sarokban, Vad Bivally ücsörgött csendesen amíg az albínó pingvinhez hasonló főpincér, a “box” kódszó elkiáltásával “menjetek és verjétek félig agyon egymást”, jelzést kiadva. Hosszúnevű, a közönség szívfájdalmára, a feledik másodperc második felében, fejét kissé elhúzva, Vad Bivaly öklébe rohant. Kiváló reflexű védekezése folytán, leeresztett karú ellenfele füle mellett, teljes karhossznyira repült kesztyűje a levegőben.

 

A közönség nem értette. Talán Vad Bivaly karaljának, desodormentes tilalmi fegyvere, a sokk, vagy egyebek miatt került – sarka körül megfordulva hasvánt – KO-ba hosszú nevű? A kezdeti kiábrándult mormolást, a közönség fagyos, csendbemerevedése követte. A termetes pincér számolt, kilenc közelében oldalba szerette volna rúgni. Magában “kelj már fel te igen hosszú nevű, hiszen még szünetekkel együtt, úgy negyvenkét perc mérkőzési idő van hátra. Legalább a második, harmadik negyedik húzzátok el”, gondolta, de akárhogy nyújtotta a kilencet – már a szusz is kifogyott belőle -, muszáj volt levegőt venni és kimondani a kegyetlen tízest. Mindenki lehangolódott. Aztán berohantak a csapattársak és rövid vakarózás után tudatták, hogy a sportoló, aki eddig mindenkit kiütött és senkit nem tűrt a ringben – a szorítót, mérkőzés idejére saját felségterületének tekintette -, egyedül a kifehéredett döcögőt tűrte, mint semleges nemlegeset, egy ilyen fatális K.O. következtében életét vesztette.

 

Nem létező kalapjaikat leemelve, a csapatorvos és a gyúrók, már-már csüngő pozícióba horgasztották fejüket és kihirdették a tragikumot. Majd megérkeztek a hordággyal és fehér lepedő híján, szépséges bársony köpenyével terítették le, amiben bő negyedórával korábban a “Boci, boci tarka” című, melankolikus darab zenésített változatára menetelt, senki által nem gondolt halálába. Annyiszor megküzdött már és most egyszer, de örökre alulmaradt.

 

Az öltözőben a néma csendet felváltotta a düh.

 

– Ez a piszok hosszú nevű, sosem tudom megjegyezni – értelmes, ép elméjű ökölvívó, nem választ ötven szóból álló játékosnevet -, pont most tudta beadni a kulcsot, egy ötszáz millió dolláros mérkőzésen? Ez a… bocsánatot kérek kifakadásomért – iramkodta csendesebbre magát az edző – jámbor ember, még olyan sokáig élhetne. Csak

 

legalább ne húztuk volna az időt. Vacakoltunk, tesze-toszáztunk és mire az órámra pillantottam, bizony már legalább fél órája elrepült füle mellett az a végzetes kesztyű. Sosem fogom megérteni.

 

– Mester, csak csendesen hajoljon ide, nézzen körül, van-e kamera!

 

– Nincsen fiam, nyugodj békében!

 

– Remek, akkor megfordulnék, nagyon elzsibbadtam, fel is ülök. Nézzék, ez a rezgő bokájú szelídített kecske, aki magát Vad Bivalynak aposztrofálja, beállított hozzám az este és ajánlatot tett. Előbb a rendőrséget, meg magukat akartam hívni, aztán, mikor hajlandó volt írásban adni mindent, kötélnek álltam. Kiket is ütöttem én ki mostanáig?

 

– Mindenkit fiam, akivel a szorítóba álltál.

 

– Igen főnök. Sikeresen összeválogatta a legnyúlgerincebbeket, hogy még véletlenül se legyen esélyük egy-két menetnél többre. Ez a bamba, vadon élő állat, már jó néhányszor kifeküdt, kicsit más stratégiát folytató edzőjének köszönhetően. Nem hiszem, hogy megköszönte, de ő minden alkalommal azonos szintű, vagy nála jobb ellenfelekkel öklözött. Nos az eszét már rendesen kipüfölhették, mert csak a veretlenségemet látta meg az összeget. Ugyebár nagyon sokat lehetett volna nyerni és ugyanannyit veszíteni.

 

– Hát ez az fiam, kiszedtél a zsebünkből legalább száz milliót…  Nekünk is járt volna annyi, nemde?

 

– Ja főnök, hatvan-negyven százalékot ajánlott a javamra, ha eljátsszuk ezt a pantomim balettet. Ott van az ügyvédem széfjében, jó részletesen leírva az egész. Ötszáz millió hatvan százaléka, háromszáz millió. Abból maguknak, hogy ne károsuljanak, átengedek százat, nekem marad kétszáz és hagyom a fenébe ezt az egész hülyeséget. Mi van főnök, miért vág ilyen fancsali képet?

 

– Egyetlen hosszú nevűm, hogy gondoltad ezt az egészet?

 

– Egyszerűen. A magam kétszáz milliójából nem engedek, de a magukéból egy kevés pénzt kénytelen leszek lefaragni, hogy az életből kivándorlásomat, kisebb törvénytelenségek árán törvényesítsem és új személyazonosságit szerezzek. Aztán mehet ki-ki a maga útjára.

 

– Baj van fiam…

 

– Ne riogasson, így holtomból ébredten, főnök! – vigyorodott kimondhatatlanul hosszú nevű.

 

– Biztos forrásból tudom, Vad Bivaly az este nem írhatta le ezt az egészet és nem írhatta alá!

 

– Most mondom főnök, hogy ott volt nálam!

 

– Értem, de tegnap kézmeditálást tartott! Az a baj, hogy figyelemelterelő műkezet használt, a gaz…

 

– Hát erre nem is gondoltam – bambult saját pechjén a névhalmozó -, megyek és agyonütöm.

 

– Ne tedd, hiszen meghaltál!

 

– Ja bocs, azért olyan rosszul nem állok anyagilag, magukat is beveszem a buliba, ha vállalja főnök. Arra gondoltam, most miután már sem celeb, sem cölöp nem vagyok elméletileg…

 

– Pedig mekkora voltál még egy kicsivel korábban, drága fiam, akit most agyon fogok ütni!

 

– De főnök, saját készpénzből oldom meg, az eljátszott munkabaleset végeredményének törvényesítését és magam személyazonosságának megváltoztatását. A következőt találtam ki. Utána jó pénzért, legalább tízszer annyiért mint eddig, a maguk gyászos képe mellett fellépek saját hasonmásomként, harmadosztályú – jól fizető, biztosan kifektethető – ellenfelekkel -, olyanokkal, akik egy karcolást sem tudnak rajtam ejteni. Ezt az ötszáz milliót be szeretném hajtani! Most már az egészet, nem csak a hatvan százalékát. Napi egy mérkőzésre van szükség. Kicsit irreális tudom, de maga jó szervező.

 

– Úgy látom te sem vagy az a kifejezetten vesztes típus, akinek egy órával ezelőttig gondoltalak. Hát akkor munkára fel!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/