Seres László : Megvakító varázslat

 

 

Kinyílt ököl és bezárt tenyér.

Kivetkezik magából

csontig a világ.

Egyszer üt,

másszor simogat.

Husángcsend kalács zajban,

s a fákon szilvakék álom.

 

Megbékélt, holt akták közt,

így nyugszik a lélek.

 

Kitárja ajtaját a múlt,

az agy rozsdáll,

befogad,

kihagy.

Ajtónálló se kell már.

A titok szabad préda,

feltárul, hallgatni fog,

s ha szól, magára se ismer.

Nincs, aki higgyen,

nincs, aki reméljen,

mi volt,

mi van,

mi lesz.

 

Megvakító varázslat.

 

Úgy történt minden,

ahogy akarjuk ma,

hogy megtörténjen.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.11.27. @ 19:55 :: Seres László

Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.