M.Simon Katalin : Összekuszált álmok

A Minden rendben lesz c. írás átdolgozott változata *

 

 

*

 

Krisztina felébredt. Csendben kibújt a paplan alól, az ablakhoz ment és széthúzta a sötétítő függönyöket. Ragacsos reggelt látott odakint, amely még az éjszakával küzdött a novemberi ólmos ég alatt.   

Az éjjeliszekrényen az óra figyelmeztetően pislogott feléje. A konyhába sietett, bekapcsolta a kávéfőzőt, majd a fürdőszobában élvezte a reggeli zuhanyozás kihagyhatatlan gyönyörét, a meleg víz kényeztetését, ahogy a vízsugarak paskolják fiatal, rugalmas testét, elűzve izmaiból az éjszakai ernyedtséget. Szerette ennek az órának a csendjét, amely csak az övé volt, mint titkos barát és tanácsadó. Egy óra minden reggel, mielőtt felébredtek a „fiúk”. Így szerette emlegetni férjét és ötéves fiacskáját.

A lefőtt kávé illata a konyhába csábította. Az aromás ital, ebben a reggeli órában, testére, lelkére mindig pezsdítően hatott. Aztán visszalépett a fürdőszobába és a tükör előtt állva, míg makrancos hajfürtjeit próbálta engedelmességre bírni a hajkefével, arcát kémlelte. Ma sápadtabb vagyok – állapította meg némán –, és mitől ez az émelygés…? Egy pillanatig a mosdókagyló szélébe fogózkodva mélyeket lélegzett, míg elmúlt ez a számára már jól ismert tünet. Mi van velem? Csak nem…? – zakatolt agyában a kérdés. Már rég játszadoztak a gondolattal, hogy kellene még egy testvér Petinek. Most lenne az ideje, hisz alig múlt csak harminc éves. Aztán hírtelen a két éve felvett autókölcsön nyilallott belé, amelynek törlesztése még egy pár évig eléggé megterheli költségvetésüket. – El kell végeznem a tesztet! Nem szólok Péternek, amíg biztos nem vagyok a terhességben. – Magára kapkodta ruháit, majd gyöngéd simogatással ébresztgetni kezdte férjét, aki a hajnali álom kábulatában magához húzta asszonyát és mélyet szippantott testének friss illatából.

– Micsoda ébredés! – mondta, aztán megpuszilta, és kiugrott az ágyból.

  Miért vagy olyan szótlan ma reggel? – kérdezte később, mert úgy tűnt, mintha az asszony a szokottnál gondterheltebb lenne –, valami baj van?

  Nincs semmi baj – felelte Krisztina, miközben gyors mozdulatokkal kapkodta össze a szétszórt ruhákat. – Igyekezz, mert elkésünk! Megyek, felköltöm Petit, te addig készülj el! – És kilépett a hálószobából.

A férfi vágyakozva kísérte minden mozdulatát. Még mindig milyen szép! Nem öregedett semmit, amióta megismerte. Miután megszülte a fiút, talán még szebb lett, mint azelőtt. Még mindig úgy kívánja, mint az első éjszakán! Elégedetten mosolygott és beindította a borotválkozó készüléket.

 

*   *

 

Hét órakor Péter kilépett a házból, előhozta a garázsból az autót, és amíg családját várta, tekintete elidőzött a ház előtti virágoskerten, ahol a dáliákat szépségük teljében hervasztotta el az őszi éjszakák hidege.

Negyed nyolckor indultak minden reggel. Elsőnek Petit tették le a napköziben, majd együtt suhantak tovább. Amikor Péter megállította a kocsit, kérdő tekintettel nézett feleségére, aki továbbra is gondolataiba mélyedve ült mellette. Aztán hirtelen hozzábújt, átölelte a nyakát, megpuszilta, majd lélegzetnyi időt se hagyva neki a felocsúdásra, kilépett az autóból. A férfi szemével addig kísérte, míg be nem csukódott utána munkahelyének kapuja. Nem tudta mire vélje felesége viselkedését, de érezte, hogy lelkét végtelen gyönyörűség árasztja el. Beindította a motort és tovább hajtott.

 

Krisztina aznap nehezen összpontosított munkájára. Figyelte magát, de reggel óta nem ismétlődött meg rosszulléte. Lehet, hogy csak az epéje? Ki tudja… Majd kiderül a tesztből. Még sohase várta ilyen türelmetlenül a munkaidő végét. Épp azon töprengett, hogy is legyen, amikor megszólalt a telefonja. Péter kereste. Figyelmeztetni szerette volna, hogy aznap délutánjára tervezték megnézni vidéken azt a telket, amelyre nyaralót szeretnének építeni. Ő azonban türelmetlenül félbeszakította:

– Sajnálom, de ma nem lehet. Olyan problémám adódott, amelynek megoldását nem halaszthatom máskorra! Majd otthon te is megtudod, miről van szó. Máskülönben gondoltál arra, hogy még az autó árát se fizettük ki…? Ne halmozzuk az adóságokat…!

– Ne nyugtalankodj, édesem! Nem akarok vásárt kötni most azonnal, de szeretném megnézni azt a helyet, mert az árát jó ajánlatnak tartom. Hétvégén majd elmegyünk együtt, hogy nézd meg te is! A többit majd megbeszéljük. Jó?

– Igen, kérlek, ma te hozd el Petit a napköziből, de ne vidd magaddal. Beszélj a szomszédasszonnyal, ő majd vigyáz rá, mint máskor. Én igyekszem haza. Te pedig vigyázz magadra!

– Ok! Nyugi! Minden rendben lesz!  És ne feledd, hogy imádlak!

– Tudom, felelte Krisztina nevetve és kikapcsolta a telefont.

 

                                  

*   *   *

 

 

Az Iszapos Tó, mert így nevezték a környékbeliek, sötéten fortyogott a város végén. A szél apró hullámokat borzolt felszínén, s ettől olyannak tűnt, mintha a szemerkélő hideg eső kellemetlenkedései ellen tiltakozna. Később elcsendesedett a szél, az eső is elállt, és a koraesti világra sűrű köd ereszkedett. Az útszéli lámpák halvány fényfoltokat vetettek az ólmos ködfátyolon át sötétlő tóra. A magányos este dermedten fülelt a hátborzongató csendben.

Az erdei út felől autó közeledett. Kiért a főútra, és a kormánykeréknél ülő férfi gázt adott a motornak. Az autó most sebesen száguldott a város felé a tóparti nyálkás úton.

Amikor Krisztina hazaért a gyógyszertárból, nem ment azonnal Petiért a szomszédba, mert szerette volna elvégezni előbb a terhességi tesztet, hogy legyen túl rajta mielőtt Péter hazaér. Figyelte a szalag színeződését. A folyamat végén örömmel látta, hogy sejtelme beigazolódott! Leült a konyhaasztal mellé és percekig gondolataiba mélyedt. Hogy fognak örülni a fiúk, ha megtudják, hogy terhes!  Ekkor észbe kapott. Kipillantott az ablakon, de csak az áthatolhatatlan sötétséget látta. Te jó Ég! Micsoda köd van! És Péter vajon merre jár? Elhessegette sötét gondolatait, és átment fiacskájáért a szomszédba.

Nehezen telt az este. Míg vacsorát főzött, Peti mellette játszott a konyhában. Ő azonban nem bírt a gyermekre figyelni. Képzelete ismeretlen tájon bolyongott, ahol férjének autóját kereste, de a sűrű ködben sehol se találta.

– Anyuka, te nem is figyelsz rám!

A kiáltásra összerándult. Letette a fakanalat, leült a szőnyegre és teljes erejéből magához szorította kisfiát.

  Anya! Anya! Ne szoríts olyan nagyon! Megfulladok!

Az asszony magához tért:     

– Bocsáss meg drágám, nem akartam…!

Peti arcát az édesanyjáéhoz nyomta és nyakát szorosan átölelve hozzábújt.

Vacsoráztak, aztán Krisztina mesét olvasott kisfiának, majd megpuszilta, és le akarta oltani a villanyt, de Peti hangja visszafordította útjából:

– Anya! Hol van apa? Miét nem vacsorázott velünk?

– Elutazott, tudod, arra a helyre, amelyre nyaralót szeretnénk építeni. Nemsokára meg kell érkeznie, csak a köd miatt lassabban halad. Ha megjön, megkapod tőle az esti puszit. Aludj nyugodtan! Szép álmokat! – felelte kisfiának olyan gépies gyorsasággal, mintha el akarta volna kerülni, hogy a gyermek tovább kérdezősködjön.

A nappali közepében pár pillanatig maga elé meredve állt, majd leült egy fotelbe és nyitott könyvvel az ölében feszülten figyelt. A bejárati csengő éles hangjára talpra ugrott, de nem szaladt azonnal ajtót nyitni. Agya elővigyázatosságot parancsolt idegrendszerének. – Péternek kulcsa van – villant belé a rosszat sejtés… A második csengőszóra óvatosan közeledett az ajtóhoz és kérdésére, hogy „ki az?”, elhangzott a határozott válasz: rendőrség. Kétségektől feldúltan végre kinyitotta az ajtót.

Az egyik rendőr kötelességét teljesítve röviden közölte, hogy baleset történt és velük kell mennie, hogy azonosítsa a holttestet.

Érezte, hogy elveszíti önuralmát, de megálljt parancsolt kitörni készülő pánikjának. Áthívta szomszédasszonyát, hogy vigyázzon Petire, aztán szó nélkül beült az rendőrautó hátsó ülésére. A rendőrök nem kérdezősködtek, ő se szólt semmit. Úgyis tudta, hogy a fejében kavargó kérdésekre már soha se fog feleletet kapni.

A ritkuló ködön át a reflektorok fényében már messziről látszott a tóparti nyüzsgés. Elvégezték az azonosítás körüli formaságokat. Merev arccal élt meg mindent, hisz képzelete az este folyamán már lepergette lelki szemei előtt mindazt, amit most látnia kellett… Nem érzékelte a valóságot. A baleset körülményeiből is csak foszlányok jutottak el tudatáig:

– Áttörte… korlát…zuhanás… tó… – és amikor azt hallotta, hogy „nagyon sajnáljuk”, akkor tudata teljesen megszakította a kapcsolatot a környező világgal.

Másnap reggel a sürgősségi kórházban ébredt.

– Miért vagyok itt? – kérdezte rosszat sejtve az ágya mellett álló nővért.

– Rosszul lett. A mentősök hozták be. Tudta, hogy terhes? A magzat nem sérült. Ne aggódjon, minden rendben lesz…!

  Igen – felelt gondolatban a nővér szavaira, miközben az ágy végében várakozó ruhái után nyúlt. Nyugodt mozdulatokkal felöltözött, aztán megköszönte a figyelmes bánásmódot és elindult, hogy rendet teremtsen egy pár órára összekuszálódott álmaiban.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - M.Simon Katalin
Szerző M.Simon Katalin 248 Írás
Alázattal adózom a z írás hatalmának. Számomra az írás nem csak önkifejezés, hanem maga az élet. Szeretem a ritmust, a dallamot, szeretem az életet. M. Simon Katalin