H.Pulai Éva : 75 éves lenne Róna Viktor

Róna Viktor nemzedékének egyik legkitűnőbb klasszikus táncosa volt, a világ szinte minden balettszínpadán vendégszerepelt, a Párizsi Nagyoperában volt vezető balettmester.

 

 

Tanított Európában és Ázsiában is, több klasszikus balettet is színre vitt a saját változatában Munkáját a szakma több alkalommal is kitüntetésekkel jutalmazta, köztük számos külföldi elismeréssel.

 

Interjú Róna Viktorral:

 

 

1936. augusztus 17-én született Budapesten Róna Viktor Kossuth- és Liszt-díjas balettművész, érdemes és kiváló művész.

 

Művészcsaládból származott: édesapja színész, édesanyja operett primadonna, majd vidéki színházak kedvelt színésznője volt. Róna Viktor színpadi pályafutása már kétéves korában elkezdődött, később gyermekszínészként rádióban és filmen is többször szerepelt. Nyolcévesen vették fel az operaház balettiskolájába, 1950-ben lett az Állami Balettintézetben Nádasi Ferenc növendéke. Ugyanebben az évben, 14 évesen a Magyar Állami Operaház szerződött tagja lett, s olyan darabokban dicsérték kiemelkedő alakítását, mint a Diótörő és a Párizs lángjai. A diploma megszerzését követően Leningrádba ment, ott született meg életre szóló barátsága a később szintén világhírű Rudolf Nurejevvel.

 

„Biztos vagyok abban, hogy egy táncos számára – aki végigjárva a szimbolikus szamárlétrát, a darab kisebb szerepeitől haladt az egyre fontosabb szerepek felé – szintén nagyon fontos referenciapont lehet A diótörő akár az egész pályája során. Visszanézve az elmúlt évtizedek sajtóját, számtalan interjúrészlet bizonyítja mindezt: Róna Viktor például 1960-ban a Film, Színház, Muzsikában – immár Diótörő hercegként – emlékezett vissza nosztalgikusan arra, milyen hosszú volt az út a címszerepig, hiszen kezdetben a pas de trois-ban szereplő növendékként lépett színpadra, majd a Rózsakeringő-karban szerepelt, évekkel azelőtt, hogy a főszerep közelébe került volna.”

(Tóth Ágnes Veronika)

 

Róna Viktor az Operaház társulatának tagjaként már az ötvenes években is eljuthatott külföldre, majd 1961-ben az első önálló meghívására is sor került: Orosz Adéllal vett részt a Picasso 80. születésnapjára rendezett nizzai gálaesten. A következő évben a londoni Covent Gardenben is bemutatkozhatott Margot Fonteyn, a világhírű angol prímabalerina partnereként. London után az Egyesült Államok, majd az akkori Nyugat- és Kelet-Németország következett, a klasszikus szerepekben mindenütt megcsillantotta művészi és technikai kvalitásait.

 

1974-től 1980-ig vezető táncosa, balettmestere és koreográfusa volt a Norvég Nemzeti Balettnek. Hazatérése után, 1980-ban abbahagyta a táncot, ahogy egy interjúban elmondta: „Spartacusként, keresztre feszítve haltam meg az Operaház színpadán”. A színpadnak azonban nem fordított hátat, több éven keresztül külföldön dolgozott, többek között volt a párizsi nagyopera egyik vezető balettmestere, a milánói Scala balettigazgató-helyettese, Tokióban vendégprofesszor, s tanított Bonnban, Stockholmban, Berlinben, Cannes-ban és Kölnben is.

 

1991-ben újra az Operaházban dolgozott: az ő rendezésében és koreográfiájával állították színpadra a Csipkerózsikát. Tervbe vette még A hattyúk tava szakszerű átdolgozását is, ám betegsége ezt már nem tette lehetővé. A csodálatos és gazdag művészpálya 58 éves korában, 1994. január 15-én végleg véget ért.

 

Róna Viktor pályáján eltáncolta a klasszikus-romantikus balettek és a kortárs alkotások szinte valamennyi főszerepét. Volt Herceg a Diótörőben, Mercutio a Rómeó és Júliában, a Spartacus címszereplője, Királyfi A fából faragott királyfiban, James A szilfidben, Orion a Sylviában, Albert a Giselle-ben, Siegfried a Hattyúk tavában. Gyönyörűen kimunkált felsőtesttartás és kézgesztusok, biztos technika, elegáns színpadi magatartás jellemezte.

Művészetét több kitüntetéssel ismerték el: 1963-ban Liszt-, 1965-ben Kossuth-díjat, 1972-ben érdemes művész, 1976-ban kiváló művész lett. 1994 januárjában, halála előtt két nappal megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. Valamint a 1968-ban a finn Fehér Rózsa lovagrend tulajdonosa lett.

 

„1950-ben, amikor egy kis lelkes csapat létrehozta – államunk támogatásával – a magyar Állami Balett Intézetet, egy nagyon komoly és várva várt kulturális intézménynek megalapozásához fogott hozzá. Magyarországon Harangozó Gyula és Nádasi Ferenc munkásságának köszönhetően már színvonalas balettélet és magas fokú balettművészet létezett, különösen a szólisták tekintetében. Ugyanakkor a Magyar Állami Operaház saját keretein belül a továbbképzés feladatát – sem szakmailag, sem műveltségileg – már nem volt képes ellátni. Miután a balettművészet a magyar kulturális életben, mint művészeti ág, elnyerte az egyenlőséget, megérett a helyzet arra, hogy a többi művészeti ág képzéséhez hasonlóan, a magyar táncművészetet is a legmagasabb szinten tanítsák.”

 

HAGYOMÁNY ÉS ÚJÍTÁS A TÁNCMŰVÉSZETBEN, A TÁNCPEDAGÓGIÁBAN ÉS A TÁNCKUTATÁSBAN TÁNCMŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY

A Magyar Táncművészeti Főiskola kiadványsorozata Tudományos konferencia a Magyar Táncművészeti Főiskolán 2007. november 9–10. Magyar Táncművészeti Főiskola ♦ Planétás Kiadó Budapest, 2009 7. oldal

 

 

Forrás:

MTI

sulinet.hu

farkasretiseta.hu

Tóth Ágnes Veronika – revizoronline.com/hu

mtf.hu

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva