( Történelmi bordal ) *
Vitéz ősapáink, ha csatákat vívtak, egyéb ital híján biz’ lótejet ittak.
Szerződéskötéskor is csak ezt tehették, mikor Árpád apánk egy pajzsra emelték,
Sok marcona harcos torzsalkodott azért, hogy az ő törzséből válasszanak vezért.
Historikus írja: az történt ugyanis, hogy már Etelköznél fogytán volt a kumisz,
Tehát vért csorgattak egy ezüst kupába, ekként téve pontot a heves vitára.
Évezrede Árpád, magyar népével, hegyeken áthágva új hazához ért el.
Jó feketeföldet, bővizű folyókat, vadat, halat látott, Hadúr azt sugallta, hogy ez a föld áldott.
Pusztaszer vidékén ezért hát megállott, és az osztozáshoz egy kurgánra hágott.
Törzsek és vezérek hamar megegyeztek, mit rovásírással nyomban feljegyeztek,
Felosztottak mindent, mit Kárpát koronázott, de parolát csapni valami hiányzott.
Útban a hazához nagy volt ám a hőség, lótejben, mint mondám, pedig nem volt bőség,
Tömlőben, kulacsban néhány korty kotyogott, Verecke útjain a kumisz elfogyott,
Mindenik levetett páncélt, pajzsot, vértet, mire Pusztaszernél a kurgánhoz értek
Itt lett igazán csak a helyzet komisz, mikor áldomáshoz már nem jutott kumisz.
Szinte már úgy látszott, hogy a vérmes Előd és a felbőszült Kond, az áldomás híján még majd egymásnak ront.
Mindketten akarták Duna – Tisza táját, majd letépték egymás párduc kacagányát,
Dunántúl dombjain Ond és Tas vitázott, itt is az áldomás kupája hiányzott.
Végül a dologból úgy nem lett galiba, békét csinált köztük a tapasztalt Huba,
De Bácska, Erdély felett is nagyban folyt a vita
Öregebbik vezér, Töhötöm engedett, mert a harcias Tas buzogányt lengetett.
. Biz’ torzsalkodásra sokszor adott okot, hogy az ónkupákban nem voltak jó borok
Ám jött Gellért püspök hirdetni az igét, és hozott magával pár köteg venyigét,
Szerzetes társai e csodás vesszőket jó talajba dugták, ami rajta termett áldomásként itták.
Bükk-alján, Szekszárdon, Keszthelyen, Egerbe’, apáink ősapja titkukat kileste,
Egy évszázad sem múlt, mind ugyanezt tette, hisz e földet Isten erre teremtette,
Szőlőt telepített minden okos gazda, vulkánikus földjén a kies Tokajba’,
Egész Mátraalja, Észak-, Dél-Balaton, szőlőt kapált, nyesett minden domboldalon,
Minden napsütött táj kapva kapott azon: Hajós, Vaskút, Etyek és persze Badacsony.
Karók lepték el az egész Mecseket, Pannonhalma, Sopron így lettek híresek.
Órákig sorolnám, van még ezernyi más, említésre méltó: Csongrád és Bácsalmás,
A nemes borászat úgy illett Csopakba, mint öreg pipára sárgaréz kupakja.
Nem ment vándorolni bor nélkül az utas, mindenki oldalán ott lógott a kulacs,
Villány, Siklós, Neszmély sem maradt ki a sorból, hiszen minden magyar részt akart a borból,
Somlón, Kiskunságon, Füreden, és persze Hegyaljba, szőlőt nemesített minden magyar gazda,
Széles e hazában hegyen, domboldalon, ősz tájt ezer évig nagy volt a mozgalom.
Tréfa és csók csattant, messze szállt az ének, vígan puttonyoztak lányok és legények,
Ha ellenség támadt letették a kapát, lóra, kardra kaptak, megvédték a hazát,
És mert a csatában kiszárad a torok, ugyancsak kellettek a jó magyar borok.
Fenekedett itten tatár, török, német, nem tudták megtörni ezt a büszke népet,
Merthogy csobolyóból, kancsóból, kulacsból táplálta vérüket a tüzes magyar bor.
Acsarog ránk most is ezer irigy agyar, itt él e Hazában s’bort iszik a magyar!
***
második strófa:
Ásít ránk a pinceajtó, lopni indul a lopó, bor gyöngyözik a pohárba, mind kiáltsuk: iható!
Van benne réz, cink és mangán, vas mi fejleszt izmokat, frissíti a vérkeringést és nem csinál sörhasat!
Zengjen hát ajkunkon vidám hálahimnusz: éljen Dionüszosz és a vidám Bacchus
Éljen Noé apánk és a hét sípú Pán! Csendüljön a nóta! Talp alá húzz cigány!
Sírjon a hegedő, szakadjon a vonó, mint menyecske csókja cuppanjon a dugó!
Ifjú legény, meglett férfi, lány, asszony kiáltsa: Bort ide kancsóba, pohárba, kupába!
Ádám fiainak bortól szerelemre, asszonykát ölelni támad heves kedve,
Van ki nekiveselkedve feleségét szedi ráncba, más meg inkább új menyecskét visz táncba és ágyba,
Sok más sírva vigad, bús nótára fakad, szépasszonyt vesz az ölébe, ha leányzó nem akad.
A jó bortól pityókásan Éva lánya engedékeny, elcicázik a legénnyel,
Az ajkáról száll a nóta, és amikor üt az óra, könnyen hajlik a szép szóra,
De ha nagyon belemászol, a szívedre nem vigyázol, asszonyod lesz csapodár!
Konklúzió: A jó bortól nő és férfi búja – baja messze száll. Nem lesz olyan bamba részeg, mint az, aki sört piál,
Mint ki diszkózene mellett belőtt csajokkal riszál, falnál, fánál meg-megáll, nem nótázik, de rókázik, nadrágjába bepisál,
Beleköt az élő fába, sértődékeny és dühös, bókja — csókja nem kelendő, mert a szája is büdös.
Mindig bort töltsél magadnak, éppen azon az okon: Bor mellett csók, tréfa csattan, sör mellett meg a pofon!
***
harmadik strófa:
Jó borivó kortyol, ízlel, csendesen iszogat, nádszál karcsú lánykákat szép táncokba’ forgat.
A jó bor öregnek hoz nyugodt álmokat, gyönyört az ifjúnak, ki éjszaka fennmarad.
Jól jár, aki mértéktartó, csak ízlel és kortyol, ki eddig csak hebegett, szónok lesz a bortól.
Kellemes a társaságban baráti szót hallani, kimondani az igazat és szerelmet vallani.
Engedékeny lesz az asszony, keményebb a férfikar, míg a sörtől, pálinkától mind csak aludni akar.
Mi késztet az igaz szóra? Mi az elixír neve? Énekeljük és kiáltsuk: Ide veled hegyleve!
Dionüszosz, Noé apánk, Bacchus, mindig éltek is vele, magyar földön, magyar borból jár nekünk a hegy leve!
Pálinkát, sört, whiskyt, vodkát hadd vedeljen a teve,
Ki vidáman koccintgatva, társaságban nótázik és adomázik, poharába jó bort önt,
Szépasszonyt, menyecskét forgat, borral névnapot köszönt,
Éveinek hosszú sorát egészségben tölti el, később lel rá a halál,
Mint ki pálinkát szlopál, korsójából sert vedel, kit a whisky sírba dönt!
A bor vidítja az elmét, vidámságot, merszet ád, sör, pálinka pedig bódít,
Mégis a sörívás rút divatja hódít,
De mi nem feledjük a jó régimódit: Ha ünnepelni akar, csak bort iszik a magyar!!
Az ki a bort ízleli, szájában forgatja, mondanám „harapja”,
Abból sohasem lesz az alkohol rabja.
Aki ünnepségen csak módjával kortyol,
Nem lesz az tökrészeg, csak vidám a bortól.
***
negyedik strófa:
— Kedves házigazda, ha már neve napja ’s egyben disznótor van, hadd ne szőkölködjön a népség a borban,
Ezen minutába’ adja ki az ordót, hogy két markos legény hozza fel a hordót! Ha azt felhozatja, ha azt csapra veri, senki nem mondja majd, hogy nem jutott neki.
— A hosszú asztalhoz messze van a pince, az a gönci hordó jó százötven icce! Legény kell a gátra felhozni barátom, Toldit vagy Kinizsit én sehol sem látom!
***
— Hozzon egy lopóval, töltse meg poharam, a nyakamba veszem, felhozom egymagam,
Hadd igyon a hívott vendég, meg az utas, ki ide tévedt, az is, aki mulatni jött, vagy éppen a hasa végett.
***
— Nyárson forog a hús, hurka-kolbász sül-fő, orja leves rotyog, serceg a tepertő! Már a csap beütve, csurran a hegy leve, csak az szomorkodik, aki nem él vele,
Rúgják a port a legények, féltékenyek mind a férjek, mert az asszony csapodár! Áldomás áldomást követ, ’s újra telik a pohár.
***
— Emelem poharam elsőbb a gazdára, második poharam a derék kocára, ki vérét, máját adta, hogy legyen sok hurka, melynek most a hasunk lészen majd a burka,
Ha vizet innánk rá, még majd azt hiheti a kutya ette meg ’s az nem tetszik neki! Csigerrel, lőrével nem lehet becsapni, megharagszik ’s attól hascsikarást kapni.
Na és ki vigyáz ott sült húsra, kolbászra? Volt gondja a tálra, mindegyik fogásra? Emelem poharam a ház asszonyára!
Említsük fiait, Jánost, Mihályt, Andrást, rájuk is köszöntünk egy-egy bő áldomást! Kötöztek, kapáltak, szemeztek és nyestek, de a szoknyák körül sem voltak ők restek,
Aztán van három lány Julis, Böske, Sára, nagyon is kapósak mindegyik a táncba’! Őket is méltatjuk vidám koccintásra!
Hát a számos koma? A sok derék sógor? Ők sem maradhatnak ki ebből a sorból! Hadd szóljon a zene, hadd szálljon az ének! Bőségtálat kapnak a derék zenészek,
Már mindenki vidám, csak a hegedő sír, hadd folyjon arcunkon kétoldalt le a zsír! És noha a koca volt ma itt a főhős, hadd igyon a prímás, hadd igyon a bőgős!
Lám csak hajnalodik, nem maradt has korgó, kiürült minden tál, és már kong a hordó! Így hát hazamegyünk ’s emlegetjük váltig: Éltesse az Isten a gazdát sokáig!
***
Szép menyecske gerlemadár, jusson neki tele pohár,
Aztán ha a legény kérlel, nemet is int a fejével, de igent mond a szívével.
***
Régi strófa: A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér, aki issza hóttig él!
De azt kevés ember tudja: Aki e bort mindig issza, azt a sírból hozza vissza!
Legutóbbi módosítás: 2011.07.13. @ 15:00 :: Csomós Róbert
