Nem történt semmi,
csak leült a köd,
túl erős volt fényed.
Feledtem mindent,
ami régóta bánt,
simogató kezet,
pofont, öklöt,
hús-vér szavakat,
ájtatos imát.
Virágba zárt reményt,
mit lemetszett sajgón
galádul a sors.
Könnyűvérű nők
galambszárnyalásait,
kapunyitást a mennyre,
lépcsőházi
lopott öleléseket.
Nem történt semmi,
csak este lett.
Szívemben parányi
mécsesek gyúltak,
gyanútlan tévedések,
hogy lássam
vert seregeim hadát
s visszahívjam magamba fojtva,
mintha el se indultak volna.
Nem történt semmi,
csak a vágynak forró teste lett
Magához ölet egy rebbenésnyit,
úgy vitt karjában,
mint egymáshoz hangolt
kristályhangszerek
megszülető dallamvarázsát
sírva, összesimulva
a ringató csend, éji fohász,
ki nem mondott szó…
s én tűrtem sorsom minden átkát,
ami áldás volt, mikor átjárt,
mert ily halálba vitt,
mint a szerelem.
Pedig ott se voltál velem…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Seres László
