Gyönyör? pár

      Gyönyör? pár

 

 

 

Itt ül kissé fölöttem a polcon a bábum. Lábai érintik a fejem búbját. Fából faragta valami áldott kéz korábban. Már át kéne öltöztetni, mert elég viseltes, kopott az öltözéke. A bábu egy kis zsidó figura, nagy fekete karimás kalappal, csokornyakkend?vel, cseplini cip?vel. Utazók néztek így ki valaha. Járták a városokat, és kínálták mások áruját. El nem engedné a táskáját! Szorongatja, mintha kincs rejt?zne benne, pedig csak az árumintáit tartja ott. Állandóan értetlenkedik, csodálkozik, kérdez. Ha nem ért valamit, bármit, felteszi a kérdéseit. Engem ez nem zavar, mert már magamtól is tudom, s?t el?re várom. Most például, azon értetlenkedik, miért merengek el id?nként, miért meredek a semmibe, pedig csak múltidéz?be járok. És ? látja is, akit én! Kommentálja is a látottakat:

 

– Csinos, szelíd, porcelán sz?ke (porcelánb?r? sz?ke? netán porcelánsz?ke? az milyen?) n? volt a barátn?d. Túlságosan engedékeny, így nevelték, ehhez már csak az ? nagy szerelme kellett, hogy kibillenjenek a dolgok. Túl jó volt ? ahhoz a világhoz, amelyben élt. Állapította meg véleményét (A véleményt nyilvánítani szoktuk, nem megállapítani.) Sámuel az én emlékeimb?l el?jött figuráról. (Minek ide az „én”, ha a ragozásból kiderül?)  

– Így van Samu, de most hallgass kérlek egy ideig, aztán, ha lesz valami kérdésed, azzal el?állhatsz. Most ne! Most visszaidézem mindazt, amit megéltem, amir?l tudok, te pedig hallgatsz, mert ellenkez? esetben leveszlek a helyedr?l!

 

A vendégség nagy esemény két olyan fiatalnál, akik el?ször várnak készül?dnek erre. (A várnak után vessz?.) Férjem munka közben összefutott egy évfolyamtársával, s ? hozza el hozzánk a menyasszonyát. Azt sem tudtam, mit készítsek, hogyan várjam ?ket. Már hónapok óta vagyunk házasok, de esküv? után ide költöztünk ebbe a kunsági faluba, s nem ismertünk senkit. (Miért ellentétes a faluba költözés a hónapok óta fennálló házassággal? S ha nem ellentétes, miért írtad oda a „de” szócskát? Arról nem is beszélve, hogy egy mondaton belül két igeid? is van, zavaró, mert tudom, mit akartál mondani, de nem azt mondod. A prózában van tér, használd ki.) S?t, azt sem tudtuk korábban, hogy ez a helység létezik. Természetes, hogy Bandi lelkendezett, hiszen a vendég kedves barátja, aki itt él a szomszéd helységben, és még csak nem is tudtak egymásról. (Csapongsz. El kellene döntened, mir?l akarsz mesélni, s aztán szépen, sorra.) Zoli idejött haza, innen származik, neki aztán szerencséje, hogy hazakerült. Végre valaki, aki nem idegen!

 

 Süteményt, pogácsát sütöttem, s véletlenül minden jól sikerült. Hamvas Zoli, és Szíj Kati (egy rövidke utalás elkelne, pl. vendégeink, Hamvas Zoli… vagy akikre vártunk: Hamvas Zoli… Mert igazad van, hogy úgyis kitaláljuk, de az átkötések nélkül nem tud sima, élvezhet? lenni a történet, hiszen folyton ki kell tekintenünk bel?le. Kész történet, kész írás legyen.) egy-egy rozoga kerékpárt toltak be az udvarunkba. Szépek voltak, csinosak vidámak, s láthatóan boldogok. Jegyben járnak. A beszélgetés a készül?désr?l szólt, mert karácsonyra tervezik az esküv?t, most meg már az ember hónapokat éljük. (szólt… éljük… megint a kétféle id?, de erre már nincs mentség)

Megtéveszt?en szép az id?. A fák még csak imitt-amott engedtek el egy-egy levelet, bár annyi már látszik, hogy egynémely levél szélei elkezdtek kivilágosodni. (engedtek EL, Elkezdtek…. sok ez el-b?l, ezt prózában sem szabad) Sárguló, meleg ?sz vesz körül minket. Kati karcsú alakját türkiz zöld kosztüm öleli, világos sz?ke haja el?nyösen keretezi porcelán arcát, egyben kiemeli vakítóan kék szemét. Mit mondjak, sugárzóan szép. Az a fajta szépség, amelyr?l árad a jóság.

Zoli magas, barna, elegáns férfi, én csak rámeredtem különleges cip?jére, mert látszott rajta, hogy nem csakhogy nem üzletben vásárolta, de az is, hogy nem akármilyen cipész készítette (mert ha nem látszott volna rajta, nem csak rámeredsz, hanem…? Minek az a csak? És minek az az én?) . Ahhoz a nagy semmihez, amivel mi dicsekedhetünk, kiáltóan elegáns volt rajta minden. Halk beszéd?, visszafogottan elegáns úr.

         – Mért jöttek kerékpárral, ha olyan elegánsak, telne nekik autóra is! – érdekl?dik Sámuel, amint látja, mit írok róluk (mondatvégi írásjel. Ezt nyilván tudod. És itt kilépek a zárójelb?l.)

 

Kedves Szerz?!

 

Kérlek, miel?tt bírálatra küldöd a munkád, olvasd el magad is. Egyeztesd az igeid?ket, figyelj az írásjelekre. Figyelj az átkötésekre, s ne írj hangulati elemként „de”-ket, „csak”-okat, használd ezeket a szavakat ott, ahová odaillenek.

Visszavárjuk ezt az írást.

 

Üdvözlettel: Kettes

 

 

Ó Samuka! Ezt már tényleg nem foghatod fel. Különben jöhettek volna gyalog is. Több lehet?ség nincs. Most még a motor is f?úri jelenségnek számít, autó pedig nem is létezik. A háború utáni els? éveket éljük. Az autók, amelyek behívót kaptak a hadseregt?l, nem jöttek vissza a háborúból, újakat pedig csak nem vásárolt a mi népünk a kapitalistáktól?!  Nem veri itt most senki a port, zajt sem teremt. Olyan csendes ez a vasárnap, olyan dédelget?, hogy az öröm kicsipkézi a lelkünket.

 

Kisbabát vártunk, azért nem mentünk el az esküv?re, és sokáig nem is tudtunk róla, hogy a szépséges Szíj Kati, a református nagytisztelet? úr lánya evangélikus templomban esküdött örök h?séget Hamvas Zolinak. Mert az öreg Hamvas így rendelkezett. Ez az a kor, amit Rákosi érának emleget majd a történelem. Amikor a klérus szekértolójának lenni nagyobb b?n, mint apát gyilkolni. Pap lánynak is nehéz lenni, de pap lányát feleségül venni is merész dolog.

Az öreg Hamvas elvárta, a fiatal Hamvas elfogadta, Kati pedig megtette, hogy evangélikus templomban esküdjön. Szíj nagytisztelet? úr azt mondta, Isten áldása mindenhol érvényes, ? is ott lesz az evangélikus templomban, csak el?bb ellátja saját híveit az Ige szavaival. Késik tehát egy kicsit.

Nagy híre volt a lakodalomnak különben is. A Hamvasok nagy létszámú família, a helység több kilométer hosszú, s cigányzenével, feldíszített lovakkal, kocsikkal vonult végig a násznép a falun Ilyen itt nem fordult el? korábban. Pontosan ebben a történelmi helyzetben, amikor aki tehette elbújt, visszahúzódott, érthetetlen volt ez a magamutogatás. Nem láttam, csak hallottam, hogy rátarti, mindenkinek megmutatom lakodalom volt, s ez valahogy semmiként nem illett ahhoz a két emberhez, akiket a fiatalokban megismertem.

–   Bandikám, nem azt említetted korábban, hogy Zolit kidobták az egyetemr?l?

Samu természetesen megszólalt:

– Csibészkedett? Randalírozott? Nem tanult?

–   Jaj, Samu te ezt nem értheted meg! Amir?l te tudhatnál, igazság szerint csak a zsidókkal volt baj, de most mindazokkal, akik ártalmára lehetnek a rendszernek. Annak, amiben élünk. Minden magyar veszélyessé válhat, a m?velt, tehetséges értelmiségi is gyanús, akár a m?vészetek fel?l jön, akár a tudomány fel?l, akár ?si névvel rendelkezik, akár földi javakkal. Most azért dobnak ki embereket az egyetemekr?l, a munkakörükb?l, mert a származásuk nem felel meg a politikai rendszernek. Ez egy munkás-paraszt kormány. A munkás az egyetlen, aki megbízhatónak számít, mindenki más gyanús, aki ártalmára lehet a társadalmi rendnek, tehát félre kell állítani. S?t, miután megbízhatatlanná vált, meg kell figyelni, nem követ-e el valami hibát most, vagy kés?bb. A Zoli édesapját kuláknak min?sítették, a kulák pedig manapság a nép ellensége. Üldözend?, megsemmisítend?. Tehát, a fiát is ki kell dobni az egyetemr?l.  Minden lehet?ségt?l is megfosztani, nehogy árthasson.

–  Mellesleg a Zoli apja kocsmáros volt, saját termés? sz?l?jéb?l méri ki saját borát, pálinkáját. Sokat dolgozhatott, az ivót a saját lakásából választotta le. Egy állatorvost már felnevelt, s az volt élete célja, hogy úri embereket nevel a fiaiból. Még nem találkoztam vele, de kíváncsi lennék, vajon miként sikerült neki Zolit visszaszerezni az egyetemre. Két évig volt távol, pedig már a végvizsgái is megvoltak. Csak a diplomát nem adták meg neki. Már az egyetemen is sokat kínlódott a fájó gyomrával, az esemény után meg kellett operálni a fekélyét. Nagy manipulátor lehet az öreg, hogy ezt elérte. A többinek nem volt ilyen szerencséje -, fejezte be Bandi.

 

Kés?bb tudtuk meg milyen volt az esküv?, de ekkor már kitavaszodott. Zoli jött át, hogy mindent elmeséljen. A mi rendelkezésünkre nem állt mobil, vonalas telefon is nagyon kevés lakásban létezett. De volt barátság. Ezért jártunk egymáshoz gyakrabban. Kerékpáron, motoron, ki mit tudott beszerezni.

Zolitól tudtuk meg, hogy a menyasszony kikérése után Szíj nagytisztelet? asszony és kamasz fia Géza velük jött el a paplakból, mert Béla bácsi még nem ért haza a templomból. Nem tudni, hogy véletlenül késett-e le a lánya esküv?jér?l, de elképzelhet?, hogy számára megalázó volt a helyzet, vagy talán ? szerette volna összeadni a fiatalokat. Az esküv? után már az apai házhoz vonult a násznép, de Béla bácsi még nem volt sehol. Valaki lovas kocsin indult érte Kati nénivel, és nagyon soká értek vissza. Szerencsére a menyasszony nem vett észre semmit a távollétükb?l, így azt sem tudta meg, hogy anyja, aki érkezése után áthajolt a vállán; – itt van már édesapád kislányom – szöveggel, kihátrált a szobából. Senkinek nem árulták el, hogy Szíj nagytisztelet? úr, amikor hazament átöltözni, leült egy pillanatra, és ott halt meg talárban – a foteljában. Hogy mi zajlott le a feleségében, ne kutassuk. Egy tény, miel?tt visszament a lakodalomba, felravataloztatta férjét a hideg templomban, és mindenkinek megtiltotta, hogy a hír reggelig kiszivároghasson.

Egy extrém haláleset, egy ekkora veszteség normális körülmények között is hatalmas megrázkódtatás, de Katinak magát a tényt is nehéz volt feldolgoznia. Lehet, hogy önvád is dolgozott benne, az is meggyötörhette, hogy apja egyedül volt élete utolsó pillanatában, nem utolsó sorban, hogy nem volt az édesanyja mellett életének ebben a nehéz órájában. Tény, hogy asszonyéletének els? napján összeomlott. A boldog mulatság végén a protestáns templomba vágtatott, ahova férje természetesen vele rohant, de az ajtón csak Kati ment be, és ott perlekedett az Istennel, akit?l csak annyit kérdezhetett: Mért hagytál cserben Uram?

– Mert ? is cserbenhagyta a hitét! És az apját! A hit kötelez! – rikácsol itt a bábom.

         – Kérlek Sámuel, most egy ideig ne szólj a dolgaimba. Lehet véleményed, Kati is nyilván megszenvedte a maga baját. Ne vess rá követ, és f?leg hallgass!

A temetés után még az a feladat is rá várt, hogy elköltöztesse családját a paplakból, hogy megsemmisült lélekkel kezdhesse meg különleges hétköznapjait.

 

 

 

                                                      *

 

 

Zolit teljesen kimerítette a beszámoló, és kérte, hogy látogassuk meg ?ket hamarosan. A szokásosnál is halkabb, és visszafogottabb volt, annyira, hogy az én Bandim meg is kérdezte, van-e még az elhangzottakon túl valami gondja. Szakmai, vagy más. De csak a fejét lógatta, és elment.

Néhány hét után került sor a látogatásra. Zoli jött értünk – szerzett valahol egy túlkoros használt autót, azon vitt át, hogy már a kisfiunkkal menjünk hozzájuk. A Hamvas szül?k házából kaptak a fiatalok két szobát, és egy konyhát. Roppant széles, piros téglákkal kirakott folyosóról nyílott az ? lakrészük. Hogy mi tartozott még a lakáshoz, nem tudom, de azt igen, hogy WC az udvaron, a ház végében volt, s a kocsmát is ez szolgálta ki. A Katiéké, mely a család számára volt fenntartva, fehérre sikálva, és zárva. A többit nem láttam. Amikor beléptem a konyhába, úgy ragyogott, mint a frissen mosott kristály. Teljesen új állapotban feszített el?ttem egy villanyt?zhely. Amilyen akkoriban nem is volt kapható. Amilyen az én álmom is volt. Minden használatlan, minden új. Meg is kérdeztem: Ettetek ti már itt valaha? A fiatalasszonynak kissé megrándult baloldalon az ajka, és csak annyit mondott: Nem itt f?zünk.

Aztán elnézést kért, hogy itt hagy, mert dolga van. Vártam egy kicsit, majd utána mentem. Az udvaron egy apró, konyhának kinevezett helyiségbe léptem, ahol csaknem középen egy t?zhelynél sürgöl?dött a háziasszony, mellette egy széken ülve id?s úr etette a tüzet. Mint kiderült, ? volt a Zoli apja, s azért serénykedett, hogy kisüljön a pogácsa. Aha! Ezért olyan új odafent minden, mert ezzel a kis szemetessel kímélik ki a konyhai piszoktól. Bemutatkoztam a Hamvas papának, megdicsértem, hogy milyen szorgalmas, és meghallgattam, miért nem engedi ? odafent f?zni a menyét.

Csak nem fizetünk a drága villanyért, amikor ingyen bejön a sz?l?b?l ez a venyige. El is csapnám a derekát, ha pocsékolna!

Kati már elrendezte a pogácsákat, és indultunk fel a férfiakhoz, de egy szót sem ejtettünk a történtekr?l. Nem vettük sokáig igénybe a vendéglátók idejét, mert a kicsinket haza kellett vinni, de mindketten úgy éreztük, van valami hiba körülöttük.

 

 

 

 Jóval kés?bb tudtam meg az anyjától, akivel véletlenül futottam össze, hogy Kati egyre gyakrabban biciklizik ki a Tisza partra, és sokáig üldögél ott egyedül. Nem megy le egészen a folyó homokjáig, megmarad a fák között, ahol ?t is, járm?vét is elrejtik a bokrok. Már Zoli is tudta, hol a búvóhelye, volt, hogy megleste, a történés idején is itt kereste. Kati most is ott ült a kényelmetlen kis kelyen, s folyt a könnye. Feje, két karja a térdei között, mozdulatlanul. Az orrán folyt végig a könny. Azt mondta a férjének, amikor rátalált, ez az egyetlen hely, ahol egyedül lehet amióta férjhez ment, ahol nyugton van. Addig legalább a szül?k nyugodtan kutakodhatnak utána.

– Mit nem beszélsz be magadnak Katika, ugyan mit keresnének nálunk?

– Azt nem tudom. De ilyenkor mamuka lecentizi a vasalt ruhát a szekrényemben, hogy egymáshoz van – e hajtogatva méret szerint, ahogyan egy jó asszonytól elvárható. Édesapád közben elolvassa a naplómat, pedig abban csak azt találja, hogy addig nem lesz unokája, amíg ebben a házban élünk. De én innen most elmegyek anyához lakni, nem szégyenkezem többé más el?tt. És el is fáradtam.

–         Szóval ezért utasítasz el magadtól már jó ideje.

– Igen, ezért. Minden általános iskolás pajtásom jobban ment férjhez nálam. Már ami a kényelmet illeti. Itt csak pucc van, meg kivagyiság. ?k elnyúlnak a fürd?kádban, ha arra van igényük. Mert náluk már van fürd?szoba. Ez a csoda nagy mód -, amit naponta a szemembe vág édesapád -, amibe én beültem, ennyit se nyújt nekem. A kinti W.C.-r?l most ne is beszéljünk! De bármilyen hideg van, ki kell mennem a kis házba lemosakodni, de el?bb kend?zzek el mindent, nehogy akkor menjen szükségre valamelyik részeg, amikor pucér vagyok. Aztán futhatok vissza az ágyamba a hideg folyosón. Mert itt nem pocsékoljuk a vizet sem, nem csak a villanyt. Nem t?nt még fel neked, hogy télen vödörrel hordom fel neked a meleg vizet, hogy a lavórban átmelegíthesd a lábad, amikor a távoli tanyákról hazaszekerezel? De az a víz nem jön ám ki magától a hálószobából! Azt valakinek ki kell cipelnie onnan Hamvas Zoli. Volt már rá eset, hogy te tetted volna? Ugye nem? Nem bizony, csak a paplány. Az még fiatal, van ereje, szégyellni valója, mása úgysincs, dolgozza le a rangot, amit kapott! Ráadásul papuka el?tt meg sem állhatok egy pillanatra sem, mert csak a lusta asszony ácsorog egy helyben.

–   Katika, attól tartok, orvoshoz kellene menned, hogy ne legyenek ilyen iszonyú gondolataid! Az én szüleim értem mindent megtesznek, nem hogy, azt bántsák, akit én szeretek.

–   Én meg attól tartok, hogy olyan dolgot is megtesznek érted, amiért lehajtott fejjel járhatsz! Elvégre te doktor úr lettél, a többiek, akiket kirúgtak pedig nem! Nem gondolkodtál el azóta, hogy miért csak te? Egyedül csak te? És miért mérheti még papuka mindig a borát? A mások kocsmáját már rég lezárták. Lendült Zoli keze, és Kati akkora pofont kapott, hogy a szeme is szikrázott. Most nem sírt, csak a férfi.

– Azt ne mondd, hogy besúgók az enyémek!

– Nem mondtam! A gondolataim viszont az enyémek. Már csak a gondolataim az enyémek.

Zoli megrendült. Leguggolt az asszonya elé, átkarolta, cirógatta, úgy esengett.  

– Mit tegyek, hogy megbocsáss? Megütöttelek. Nagyon szégyellem, amit tettem. Féltem magunkat, a kett?sünket. Hogy legyen tovább?

         – Keríts egy házat, ahol megbújhatunk, ahol csak ketten leszünk. Ne legyen nagy, nem kell parádé, csak egy kis kényelem. De nem megyek haza veled. Ebbe a házba nem. Ide többé nem. Ahol a saját villanyt?zhelyemet sem használhatom, mert olcsóbb a venyige. Ez nekem nem otthonom, és nem is akarom, hogy az legyen.

Zoli egyedül ment haza, Kati pedig tolta a kerékpárt az anyjához.

 

 

                                                         2.

 

 

Olyan zaklatottan lépett a lakrészükbe, hogy fel se fogta, amit lát. Képtelen volt beletör?dni, hogy megütötte a feleségét, aki kimondatlanul ugyan, de megvádolta az ? apját, s aki itt a szeme el?tt igazolja a sejtést azzal, hogy az ? felesége naplóját olvassa most is, miközben anyja rámol vissza a feldúlt szekrénybe.

–         Mi történik itt? Mit csináltok az otthonomban?

–         Keresgélünk.

–         Mit? Hiányzik talán valami, ami eddig megvolt?

–         Úgy is mondhatnánk.

–         Megtudhatnám, mi az?

–         A nyugalmunk.

         – És azt az én feleségem lopta volna el? Tudjátok ti mit tesztek? Most tépitek darabokra az életemet!

         – Most rakjuk össze fiam. Már korábban is megtettük, amikor diplomához juttattunk. Ne vádaskodj nagyon.

         – Most meg kéne köszönnöm valamit, aminek a gondolatától is kiszaladnék a világból? Nem tudom többé kihúzni magam apám! Nem tudok mások szemébe nézni! Nem kell szólnod, tudom mibe került. Nagy ára van. De szeretném, ha megjegyeznétek: A feleségemet nem adom!

         – Hm. Neked most ezt kell mondanod Zoltán, mert már nyeregben ülsz, mert sínen az életed, és mert nem tettél érte semmit. De, ha ott lennél mellettem pultos fiú a kocsmában, akkor is a gerinced lenne a legnagyobb gondod? Mert az én egyetemet végzett fiamat öt éve kirúgták az egyetemr?l, és megvonták t?le a diplomát. És komoly esélye volt rá, hogy nem is lesz neki soha.

         – Apám, kérlek, ne folytasd! Ezért eladtál egy csomó embert, akik bíztak benned! Akik pénzért itták a te pálinkádat. És esetleg fecsegtek is el?tted. Gondolom, Szíj nagytisztelet? úr volt a tét, akibe beletört a bicskád. Most tehát presbiterséged folytán az evangélikus papot kell megfigyelned! A többit már tudni sem akarom. De mi bajod Katival?

         – Ki kellett volna innen szekíroznom. Addig aláznom, míg visszamegy a paplakba, meg az iskolába, ahol ellen?rizheti a fajtáját.

         – Azt ti már megtettétek becsülettel. Egyébként akár tanítani is elmehetett volna, ha megbeszéljük. És az a nagy hacacáré is szégyenletes, amit végig kellett csinálnunk.

         – De itt már másról van szó Zoltán fiam, arról, hogy jelents, vagy megbánod. Majd megtudod id?ben, kit akarnak megismerni, csak írj alá!     

         – Én? Hát én aztán nem írok alá semmit apám! A te érdekedben majd neked elmondok egy-két dolgot, ami nem árthat senkinek, te meg elmondhatod annak, akinek akarod, de aláírás nincs. Hír meg különösen nincs. De a paplány az enyém, és az is marad. Addig van fiad apám, amíg Szíj Kati a menyed! Innen pedig elköltözünk, és elkezdünk úgy élni, ahogy eddig kellett volna. Kilépett az ajtón, és elment a párja után.

 

24látogató,1mai

Szerző Kertész Éva 96 írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.

Legyél az első, aki hozzászól

Hagyj üzenetet