Bakkné Szentesi Csilla : Az eső szerelme

*

 

 

Szerelmes lett az eső a szélbe,

imádta amikor az susog,

nyári éjek csendes magányába

ahogy hordta az akácillatot.

 

Szerette a felkorbácsolt képet,

folyók felett dúló erejét,

megcsodálta a kis semmiségből

felduzzadó hatalmas legényt.

 

Messzi tájról indultak ők ketten,

útjuk gyakran találkozgatott,

az őserdő fülledt melegéből

az ég a földnek zivatart lopott.

 

Cseppenként mind halomba hordta,

fellegfészkében az eső suhant,

a szél kísérte sivatagon túlra,

hol szívében szerelem fogant.

 

Csillogtatta millió kis cseppjét,

lágy permettel szórta a határt,

szikrázott szirmokon kacéran,

láb’ lógázva  is a szélre várt.

 

De hiába minden trükkös szándék,

a szél rohanva tört mindenen át,

az eső függönyét széttépve

pusztulást hagyott maga után.

 

Szerelmes volt az eső a szélbe,

de cseppekre tört benne a vágy,

így, ha fájó képek gyötrik néha,

jéggel veri máson el baját.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 294 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.