Szendrői Csaba : Mumus

Rosszul n?ttem fel.

Elhibáztam.

El?bújtak ágy alól a szörnyek.

Csak elhitettem magammal,

hogy er?sebb vagyok,

ahhoz meg gyenge lettem, hogy legalább b?gjek.

Már túl nagy vagyok, hogy anyámhoz bújjak,

túl gyenge még

kinyitni a  fekete táskát,

még mindig rettegem az apám, vagyis

ismeretlen mosolyú hasonmását.

 

Csak a lámpát érjem el!

– kérlek.

A takaró alól könyörgök magamnak.

Fázok, nem a dermeszt? hideg okán,

inkább, hogy csukott szemmel is érzem,

néznek.

Magamba bújva mindig találok

valami görbehátú szörnyet, aki a nyakamat fogja,

– így leszek öreg fejjel gyermekkorom

ráncosra torzult, diderg? foglya.

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 261 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...