László István : Ütemes mennyország

Nyomtatás

…és arcomra hull 
az utolsó ima 
rettent? gyengeség 
szippant magába 
– a zöld csempeillat foglyaként 
most tanulom a fehér álmokat – 
majd utána ragozott éveket 
mindent megígérhetek 
a fénytelen hangok sokatmondóak 
– tompa zsolozsma – 
de most a duruzsoló m?szerek 
nyugodtan kattogó perceket ígérnek 
– ütemes mennyországot – 
mit is várhatnék többet 
és bár senki nem cserélne velem 
én sem panaszkodom
messzire látok az ablakomból 
nem kell magyarázkodnom 
és nem felelek magamról
tejfehér köd-bódulatba áztatott hajnalokon 
néha most is erdei sétákról álmodom…