Bősze Emil Miklós : A sadhen — Manna és e-mail II. közös /s/írása —

A Mester – ezúttal maga a sadhen – zsidó volt, lakása szerény hajlék.*

 

 

 

A Mester, ezúttal maga a sadhen, zsidó volt, lakása szerény hajlék.

 

Elteltek az évek. Érezte ezt Antal is, viszont valamiképpen ódzkodott attól, hogy hivatalában keresse meg a házasságközvetítőt — a sadhent —, ki érdekes mód maga is nőtlen maradt.

    Agglegényként elbizonytalanodott állapotára keresett megoldást. Szégyellte valahol zsákutcának látszó magányos életét, ezért úgy döntött, hogy éjnek idején keresi meg lakásán a házasságközvetítő hivatalnokot – amiként azt Nikodémus is tette —, amikor legelső alkalommal kereste meg Mesterét.

    A Mester, ezúttal maga a sadhen, zsidó volt, lakása szerény hajlék. Maga is hajlott korú és görbe hátú, bár fiatalosság is jellemezte, nem csak szemeiből tetszett úgy, akárha áthatolna az igazság, ha bele mernénk nézni! Antal köszöntötte — kissé haloványabb hangon — szívélyes tessékelés után, csöndben tették meg a hosszúnak tetsző utat a verandán át, végül az utolsó ajtónál, egy pici fülkeszerű szobába tértek, ahol javában duruzsolt a meleg.

    Antinak az tűnt fel legelsőként, hogy a szoba falait könyvespolcok takarták el, gazdagon könyvekkel telepakolva. Az öregúr maga is olvasott, s ott hevert asztalán egy agyonolvasott könyv Gárdonyitól — az Agglegénytörténetek. Majd miután leültette vendégét, a könyv felé mutatott, hogy — látod kedves barátom, ez tartja bennem a lelket, különben én is már rég megházasodtam volna, hiszen olyan csodálatos házassági ajánlataim vannak, hogy magam is megannyiszor kísértésbe esem. Még szerencse, hogy él a kedves és szeretett édesanyám, ki mindent megtesz értem, hogy még véletlenségből se forduljon meg fejemben a házasság gondolata, ugyanakkor nekem is meg kell élnem valamiből.

    Antal nagy megértéssel hallgatta csak, és a már álmosodó szemei egyre nagyobbakra nyíltak.

    — Magam is kedvelem Gárdonyit — próbálkozott, de feszengése nem akart alábbhagyni teljesen, ugyanakkor tudta, hogy előhozakodni vágyaival botorság lenne ilyen hirtelen…

    — A láthatatlan ember Zétájából máig sem tudtam kinőni, akárcsak Tulipán vezér Attila seregeiből, aki szintén nyomokat hagyott bennem már kiskamasz koromban… ma is előttem illatoznak képzeletben a rózsaszirmok, amiket Zéta keze szórt… és tiszta szelleméből fakadt tán mindennapi betevő falatom, megannyiszor kiolvastam — toldotta meg Antal azzal, ami eszébe jutott. Mesterünk a könyvespolc előtt állt, és mintha a tűzben keresett volna valamit, szemei rendületlenül pásztázták a lángokat. Nem beszélt…  hallgatásból szőtt láthatatlan harmónia telepedett e kis szobára. Hosszú percek — tán órák is teltek —, végül hősünk, oly mértékben türelmessé és gondtalanná változott, és lángos nyalábokban szemeiben mindaz, mi a szavakon túl, a meleg, a parányi szoba, a pattogó monoton tűz-muzsika hatása.

    Megnyugodott. Maga sem értette miért, de már nem tudta, miért is érkezett.

 

 

 

Anno Domini: 2010. dec. 18.

Legutóbb szerkesztette - Bősze Emil Miklós
Szerző Bősze Emil Miklós 74 Írás
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-