*
fotó: Bakk Péter
Csak egy kis kavicsot sodort partra
langyos öléből a tó,
halk koccanás jelezte érkeztét,
szikla tövében elhalón.
A lemenő, fáradt nap
alkonyt hajolt ránk
a sustorgó fák között,
nem fájult belénk még a szó,
nem durvultak el az ösztönök.
Nem értél hozzám akkor,
csak léptünk egyezett,
kis rezdülések fontak körénk
szerelmes perceket.
Az idő velünk haladt,
– hát álltunk jó soká -.
Ujjainkkal intettük magunkhoz,
s míg tudtunk, vigyáztunk rá.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.16. @ 08:54 :: Bakkné Szentesi Csilla
