Szeibert Éva : Kiégtem…

*

 

 

Kiégtem,

mint felperzselt búzamező,

mit egy üvegcserép

izzó nap fókuszában

lángtengerré varázsolt.

 

Lényed magához láncolt,

lelkemben ezer

pillangó táncolt

míg boldog voltam veled,

szorosan fogtam kezed

és nem volt akadály,

míg szerettél s szerettelek.

 

Kiégtem,

ülök érzések üszkös

romjai fölött és szédülök,

mert életem belepte

az érdektelenség

szürke hamuja

és nincs tovább…

 

Kiégtem,

kínom világgá ordítanám,

de kitől kérjek vigaszt,

mondd,

miért várjam a tavaszt,

ha a tél úgyis örökre

belepi hóval,

elhamvadt, felperzselt, üszkös világom.

Uram segíts!

Irgalmadra vágyom!

Kiégtem…

Legutóbb szerkesztette - Szeibert Éva
Szerző Szeibert Éva 73 Írás
Érden éldegélek, bár nem érdemes. Nem volt életemben semmi érdekes. Veszem a levegőt, úgy mint bárki más, és ha egyszer elfogy, nem leszek hibás. Itt bolyongok néha mind a Hét toronyba, megrepedt szívemet betekerem rongyba. Egyszer rám találsz majd hullahegyek ormán, hogy jó ember voltam, ugye nem koholmány?