Aki voltam, nincs már. Elhagytam magam
én is, mikor mindenki elhagyott.
Így lettem jégkék rontóár, parttalan
őssejtrobbanás, élő tetszhalott.
Kiszáradt medrem csobbanatlan holtág,
hol búvó erek omló csendje vonz.
Iszapmélységek nedveim széthordták,
nap se éltet már, szellő se fodroz.
Mégis keresem énem, hol van, ki az,
ki eszméletem tükrén át ma rám néz.
Látlak. Már magam ellen bátorítasz.
Ahogy arcod befogad s fölém hajol
és babonás félelemben hozzám érsz,
mintha találkoztunk volna valahol.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.06. @ 20:25 :: Seres László