Bősze Emil Miklós : Szerelmedért — 593. —

Egy ember a Nap sugarainak megszámlálásával próbálkozott… *

 

Egy ember a Nap sugarainak megszámlálásával próbálkozott — nyilván sikertelenül — és feladta, s az onnan kiáradó erős fény pedig úgy megvakította, hogy egy ideig mindent feketének látott, mint Te.

Nem értem és sehogyan sem fér a fejembe az, hogy az, aki mindenkin segíteni akar és még a megholtnak is sietve felnyitná szemeit, az most miért van úgy kétségbeesve?

Nem kívánnám feleleveníteni sok-sok viharos időszakát életednek, de akkor voltál a „leggazdagabb”, amikor még éhes voltál a megbecsülésre, ám igen csakhamar rá kellett jönnöd arra, hogy a sikertelenségnél már csak a siker lehet a rosszabb /ha elmúlik/  —, ám ez nem az én találmányom, mivel nem én fedeztem fel —, mégis oly találó.

A bizalom, amire részemről számítasz, az megvan és mindig is megvolt —, csak nem mindig a helyén…

Láttam azt magam is, hogy megkaptad a szárnyakat, de a szükséges felszállási engedélyt pedig valaki visszatartotta.

Ekkor kézzel-lábbal hadakoztam érted, ám a felszállásodhoz nélkülözhetetlen döntő lökést mégsem sikerült megadnom. Sajnálom.

Tudod, hogy nem önszántamból mentem el.

Mennem kellett — ez volt a parancs —, pedig még úgy maradtam volna.

Tudom, a Te szíved még mindig visszafelé dobog, és mostanra csupán azon érzés maradt meg számodra, ami jelenleg is gyötör —, és ez nem jó!

Nem én tehetek erről, de hiszem, hogy életed világa még rendbe jöhet.

Mindig is csodáltalak és sehogyan sem tudtam megérteni — csupán próbáltam felfogni — azt, hogy akinek olyan parányi kezei vannak —, miként lehet oly hatalmas a lelke?

Talán ez fog fennmaradni abból a képsorból, mely csupán töredékesen maradt meg bennem, ám ennek értéke mégis felmérhetetlen —, és elérhetetlen.

Csak nézem a Napot és már egészen szépen s jól haladok sugarainak megszámlálásával.

Le kell győznöm a fényt és meg is kell szelídítenem azt, hogy végre tegyek már magam is valamit —, szerelmedért…

 

Parádfürdő Felső Tündérkert 2010. okt. 08.

Legutóbbi módosítás: 2010.10.13. @ 09:32 :: Bősze Emil Miklós
Szerző Bősze Emil Miklós 74 Írás
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-