Cyrano — Rostand örökbecsű művében — tucatnyi változatban énekelte meg az orrát, a maga „nagyságában és nemességében”. Mindenki életében jönnek „megénekelhető” helyzetek. Ez lehet szomorú, vidám, kesernyés vagy örömteli, maga a megéneklés pedig számos variációban ölthet testet.
Vegyünk egy (elég gyakori) alaphelyzetet: A férfi (lehet nő is) éppen letöréses periódusában van, kedvetlen, fásult, reményvesztett, kilátástalannak látja maga körül a világot. Mi ennek az oka? Egyedül maradt, elpártoltak tőle, elhagyták, magányosnak érzi magát. Mit tesz? Nekiáll és versekbe önti gondolatait. Megpróbál variációkat készíteni. Több mint egy tucatnyit, három csoportban: egyrészt elutasító, tiltakozó (1), másrészt elfogadó, belenyugvó (2), harmadsorban közömbös, semleges (3) hangulatúakat.
Variációk az elhagyottság megéneklésére
(1) – ELUTASÍTÁSKÉNT
Mérgesen, sértve
Úgy? Szóval azt hiszed,
hogy a gondolat a tied?
Én már sokszor megterveztem,
hogy elhagylak majd csendesen,
te csak néző vagy lelátón,
s ha tévednék, majd belátom –
de én nem szoktam tévedni
ideje már felébredni,
s elhúzni a fészkesbe –
de jó lenne,… jó lenne!
Daccal
Azt hiszed te mentélő
Elbocsátottalak!
Semmi nincsen, ami bent él,
csak egy árnyalak,
ne reménykedj, most már
elmúlt a tartalom,
nincs templom, se oltár,
s ha kérve rám szólnál
csak benned nőne fájdalom.
Lekezelően
Azt hiszed? Nofene,
leszel te még más is,
küldenél még üzenetet,
hamar, talán máris.
Azt hiszed? Tévedés,
majd te is belátod,
ha magadról azt a gőgöt
megbánón lehántod.
Visszasíróan, de kétségekkel
Ez a világ más nélküled,
benne minden csak révület,
hiányzik a régi izgalom,
magamat hiába bíztatom,
az a világ, más volt veled,
valós volt, mégis képzelet,
álom, remény és látomás,
ha nem vagy itt, miért nincs más?
Juszt is lesz más, még meglátod,
s te nem lehetsz – na, belátod?
Oktatóan, illetve kioktatóan
Mit hiszel magadról
hozzám méred magad?
Azért mert kincsemből
néhány már rád ragadt?
Hol jössz te énhozzám,
térj végre már észre,
azért mert a Napot látod,
te nem vagy a fénye!
Variációk az elhagyottság megéneklésére
(2) – ELFOGADÁSKÉNT
Beletörődve
Ha így van, így van, ám legyen,
nem szól hozzám már senki sem,
nem üzen nekem semmi sem,
hiába nyújtom két kezem –
ha így van, így van – ám legyen.
Amikor erőltetve jókedvő akar lenni
Jó napot, jó napot,
három király én vagyok,
kettő elment, én maradok
emlékekből halmot rakok,
majd az eljövő napok
hoznak nekem jó napot.
Hanyagul, „hülyéskedve”
Kezem zsebben, számban fütty,
balra prucc és jobbra prütty,
minek nekünk bármi trükk,
ha elment, nem szeretjük,
majd egyszer elfeledjük,
szebb a fenyő, mint a bükk.
Könyörögve
Muszáj volt, mondd?
Nem ezt érdemeltem,
én, aki mindig
csakis segítettem,
tanácsot adtam,
fogtam a kezed,
ha visszahívnál –
én mindig itt leszek.
Melankolikusan, némi sóhajjal
Vár-e még rám valami?
Meglát-e még valaki?
Szállok-e még valakire?
Várok-e még valamire?
Vágyakozással
Napjaim alján heverek,
nem vesz már körül szeretet,
keresek újabb tereket,
hol lehetnék még veletek –
messzire elszállt szerelmek?
De tőletek elterelnek,
s kielégülést nem lelek –
mivel hogy egyedül heverek.
Variációk az elhagyottság megéneklésére (3)
Közömbösen
Modernül
Jöttél felkarcolt lelkemre,
végtelen éjjelembe,
belém mélyesztett körmök jelezték
rajtam a szenvedély útját,
piros véred átfolyt belém,
én lettem te, te lettél én,
s megkavarodva, átteremtve
néztem, ahogy a sejtjeim
az új utakat lassan befutják,
s beterítem emlékeiddel
ezt a poros, régi főutcát.
Bizonytalanul
Hogy miért is? Nem értem,
ezt nem érdemeltem,
ezért kérdem
mivégre
fordultál el tőlem,
csak lesek az égre,
hogy egyszer megértsem,
valaki, vagy valami
vonzott el a térben
És végül…
Visszasírsz még engem, volt kedvesem,
majd felismered, hogy vesztettél velem,
nem találhatsz olyat, aki engem pótol,
sajnálod majd még, hogy elég volt a jóból,
arcomnak fényében nem tudsz már fürödni,
gyöngyös szavaimból imafűzért kötni,
én megyek felfelé, mert ott van a helyem,
te meg lejjebb csúszol, bizony, kedvesem.
Sőt még végebbül…- Dafke…
Elmentél? Így már kevesebb
lett a kálváriás hatás,
jön még felém annyi más
jönnek még csókos levelek,
kitöröltelek, mint a vírust
a számítógépről már téged,
újraformattálom a létet,
s nyugtázom, hogy belőlem kijutsz.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.11. @ 07:06 :: Bonifert Ádám
