Radnai István : Maglódi Nyaraló – az állomás még megvan

Nekem is leadta a tejet, bezzeg a tehén finnyásabb, kirúgja a rocskát, ha nem a megszokott kéz közeledik hozzá!

  

A kecskék világában éltem, akácok alatt! Ki hallott akkor f?nyíróról?

Kés?bb megtanultam, hogy az akác és a lucerna nem csak alakilag rokon, a levelei…

Amit minden paraszt és kétlaki munkás ösztönösen tudott – a nép kollektív bölcsessége -, azt a kertes házban, de aszfaltozott utcában biflázni kell, vagy nagyon, nagyon odafigyelni! Odafigyelni, mint a tanulatlan Józsi bácsi citerajátékára. Mellesleg, ha kivágott egy alkalmas fát, félretett bel?le, hogy kifaragjon egy újat, talán valamelyik rokonnak.

Egyetlen pirospozsgás, hátrakötött kend?j? asszony volt a faluban, a közelemben, a nevüket is egy távoli faluról kapták.

Egy pest-közeli, ma úgy mondják agglomerációs településen akkora a keveredés, kiköltözés a nagy városból, más vidékr?l a munkalehet?ségért bevándorlók, falusi ház, villany nélkül, petróleumlámpa, amikor a gázlámpákat a lámpagyújtogató még a f?városban estefelé meggyújtotta egy hosszú rúddal, majd hajnalban, amikor az áldott nap felkelt, az Auer-harisnyák kialudtak, csak a gyújtóláng örökmécse jelezte, hogy a civilizáció szelleme jelen van.

Jelen volt ott más is! Hiszen templom volt és létezik a közelben.

A kecskék országában soha sem késtünk el, mert nem volt olyan közel, hogy ráér?sen!

A pirospozsgás, izmos asszony fogalom volt; gazdag! Két tehenet fejtek – valóságos vagyon.

A helység, amelyr?l a nevüket kapták, árvizeir?l vagy belvizeir?l híres, ha nem inkább hírhedt, de mit tudja ezt egy hat-tízéves gyerek, mezítláb, az éltet? forró homokban!

Hiszen a reumáról is csak a nagyanyja kámforos ken?cse kapcsán hallott. Na meg az iszappakolás!

Beleültünk a homokba, ez volt a talaj, bárhol, a kertben, az utcán, a barackosban vagy az országút mellett, volt bel?le b?ven. Sárga, lágy, folyós, akár a víz és sehol egy üvegcserép!

Az üveg, a porcelán érték, a szemét – komposzt, tanítani sem kellett.

A kút tiszta, az ól, az ólak, a trágyadomb, a lejtésviszonyoknak megfelel?en, mint udvar alsó végén. A homok természete olyan, hogy dombokat formált a természet és jött az akác, a megköt? jövevény.

Az akác – érték, szerszámnyél, kerítés, t?zifa, a levele takarmány, a gledícsia, a krisztustövis, garád, ami sövényt jelent.

És ez mind eleség! Tavasztól ?szig a láncon tartott kecske legelte a zsenge füvet. Bevernek egy vasrudat és hozzáláncolják, hogy bele ne menjen a vetésbe, ne legelje a gyümölcsfákat.

Az akácágakért kimentünk a határba, azon reggelig elrágcsált, a vastagabb gallyakat aztán a t?zhelyben eltüzeltük. Ma már kevesen tudják, hogy az akác lédús fája jobban ég, mint bármely más faféle.

A pótkávé a zsíros kecsketejjel, felséges! Nem véletlen, hogy ma orvosságként, és olyan árakon is árulják a göthös pestieknek, palackozva! Patikaszer, pedig a tüd?baj azóta visszaszorult, vagy talán újból terjed?

A csárda biza, nem jutott eszembe Kondorosi néni tejeskannájáról, a tejcsárda – micsoda eufémizmus – a népnevelés hatásos eszköze volt, mármint tizenkét-tizennégy éves kor alatt, de ez egy kés?bbi történet.

Halandók vagyunk, a kecskét levágják, ha kiöregszik, a gazdáját is eltemetik. A két tehén b?re ki tudja, mire szolgál, hacsak meg nem ette a ny?!

Kecskeországban szabad voltam, a munkásoknak adott véd?ital, a tehéntej, ha annak lehetett csúfolni, aludttejként szolgált, vagy ment a moslékba!

A munkásvonat, a fekete vonat, többé-kevésbé pontosan futott be az állomásra, onnan még fel kellett kapaszkodni. Ezek a homokdombok, a helyiek szerint a Gellért-hegy magasságában nyúltak el, és, mivel ebben a magasságban a kés?i fagyok kárt nemigen tettek, a barackos megtermette a magáét, amíg a téesz ki nem szántotta.

A korszer? gépek a homokban terpeszked? gyökereknek többet ártottak, mint akárhány világháború.

A töltött kecskegida a legfinomabb falatokat adta, még a háznál tartott nyúlhúsnál is finomabb.

Szegény kis bakkecskék, akkor sem növesztettek volna szarvakat, ha feln?nek. Már akkor a szarvnélküli fajtákat kedvelték. Játékosan öklelték a tenyeredet, megismertek, és mekegve kérték, itasd meg, legeltesd – és f?leg idejében – fejd meg, mert a sok tej feszítette a t?gyét.

Nekem is leadta a tejet, bezzeg a tehén finnyásabb, kirúgja a rocskát, ha nem a megszokott kéz közeledik hozzá!

Micsoda pazarlás, még UNRA sem kellett ide, nemhogy IMF! Ez az ájemef valóságos istencsapása, az UNRA, a veszteseknek nyújtott segély a háború után kivonult, ahogy új gazdáink el?nyomultak.

De a kecskének nem volt tagkönyve, nem vett részt a tervkölcsönben, tejelt, de annak tejelt, aki gondozta. Nem jegyzett, nem vállalt, szeminárium és Szabad Nép-félóra nélkül is tejet adott.

Aztán téeszesítették a földeket, kiirtották a szélfogó garádot, gledícsiasövényt, a sovány talajon, ahol az ereje teljében lév? barackos termett volna, talán négyzetesen vetettek valami silány kukoricát.

A kör négyszögesítése befejez?dött.

 

Csak nyernék a lottón, hogy 5-600 forintos kecsketejet ihassak ismét.

De hiába minden nyeremény, olyan fiatal és boldog a szeret?m karjában sem lehetnék újból.

A Micit elsirattuk. Mariska nénit eltemettük.

Az én menyasszonyom durva természet? – mindenhová kaszával jár, ajak nélküli fogsora már bevigyorog az ablakon, holdas éjszakákon.

 

Legutóbb szerkesztette - Radnai István
Szerző Radnai István 330 Írás
Publikáló szerző vagyok. Cikkeim, írásai, verseim, novelláim a "rapista" illetve "RaPista" nicknéven is megtalálhatók egyes portálokon.