Marthi Anna : toll és zen

Nyomtatás

ha ajtót nyitnék,

előttem utak, de mennyien!

kisszobámban ülve,

zárva még,

nem is hiszed el,

de bölcsőben ringatom

az álmot, fehér takaró alatt,

miközben virágzó penész közelít,

besurran: plafonról ugrana.

rám lehel a bezártság –

matatok.

kivasalnám e dohszagot magamból,

de nem tudom,

csak a napsugár szeme fénye… adok

esélyt a kintlétre, ő

ablakon be, és én kihajlok

éjjel, mikor oly zizegő… a csend, remény,

hátha kilépek, lépteim felbátorodnak –

és látni vélek egy szabad szelet,

egy röppenő esőfelleget,

vagy csak téged, na jó, inkább önző

szerelmemet, ahogy holdkórosan a távolból,

szunnyadó lépésed felém neszez,

… úgy keseregsz, mintha a holnap

eléd toppanna már ma, pedig

annyi a teendő míg elérkezel,

csokorba kötve a pen-észt,

míg fényesre súrolom

szegényes rongyainkkal,

kikövezendő utamat,

… a „mennyiből”?

a sokból hol az egy,

zen-ész…