Barátaimnak…
Fényes a bőr –
kikopott
kényes a nő –
kikapott.
Ropja csizma –
kopogós
rándul izma –
vonagló.
Feszül a húr –
hegedűn
dallama búg –
keserűn.
Sír a leány –
magába’
víg a deák –
nyomába’.
Kinek tányér,
kinek bögre,
mindegy is az,
hogyha görbe
az élete,
a gerince,
taposs ide,
táncolj körbe.
Tele pohár,
tele korsó,
addig élj, míg
van benne só,
ha már üres, ha már
sótlan,
ha már kihűlt
minden katlan,
sátorfádat
tűzre dobjad,
vándorbotod
felszabdaljad,
addig mulass,
addig vigadj,
míg a szíved
meg nem
szakad.
Szeress télben,
szeress nyárban,
csontig maró
forróságban,
míg a tűzben
elégsz végül
és majd minden
kielégül:
vágyad
szíved
lelked
tested
s akkor jő majd
az az este,
amikor az álmod
végleg
elvisz téged,
elvisz innen.
2010. május 6-án
Legutóbbi módosítás: 2010.06.06. @ 18:55 :: Rózsa Ibolya