Tiszai P Imre : Poros utakon

*

Árva senkiként

  kóborolok poros utakon,

túl már az ifjúként

álmodott biztonságos világon.

A pokol ontja rám tüzét.

Alattomos zöldes nyálkát

úsztató vizet merek piszkos

tenyeremmel szomjúhozó számhoz.

Nem segít, csak torkom ég

a mocsoktól még jobban

s a por gyűlik lábamhoz.

Múltam omló hegye szakad rám,

s temet el örökre.

Testem szűk palást lelkemen,

ledobom magamról és nyomtalanul

tűnök el a semmiben.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 340 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén