B.Tóth Klári : Mr. Bean

Hétf? van. Találkozót beszéltünk meg egy kedves barátommal a Török Szerájban. Nem késhetek el, ? rendkívül pontos, s?t az a típus, aki inkább el?bb érkezik. Mindig elegáns, visszafogott férfiparfüm lengi körül, tengernyi elfoglaltsága mellett mégis szakít egy órát a verseimre. Érzem, fejmosás következik, de olyan diszkrét és empatikus, hogy nem akarja levélre bízni a kritikát,

<!– /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:””; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:”Times New Roman”; mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} –>

 

 személyesen azonnal leolvashatja arcomról a reakciót, jobban tud balanszírozni a szavakkal, hogy ne hasson bántónak, ami valójában komoly segítség az ilyen öreg kezd?nek, mint én vagyok. Szóval kivételesen pontosnak kell lennem.

Már 11-kor elkezdek készül?dni. Szép komótosan, átgondolva minden lépést, a  legjobb ruhámat készítem ki, ne kelljen kapkodni. Közben eszembe jut, hogy gyorsan kirántom a húst, tegnap vettem, meg ne romoljon. A kés persze nem vág, el? a fen?követ, megfenem. Vigyázok, nehogy elvágjam a kezem. Sikerül is, egész addig, amíg a krumplit nem kezdem el kockázni. Akkor szalad bele a hüvelykujjamba. Mélyen hasít a húsba az éles penge, el?bb csak vékony rózsaszín csík jelenik meg, mintha gondolkozna, folyjon-e, aztán dönt. Egész délel?tt nem áll el a vérzés. Feltúrom a házat gyorstapaszért, de sehol semmi. Berohanok a fürd?szobába zuhanyozni, közben a t?zhelyen rotyog az ebéd, fogmosásnál észreveszek néhány vércseppet a lefolyónál. Gyorsan leöblítem, mondom magamnak, de el?bb elfelejtettem átállítani a csapot, minden a hajamra, ruhámra  zúdul. Ilyen lehet a trópusi es?zés, mikor váratlanul és kiadósan szakad le az ég. Futás a hajszárítóhoz, leselejtezett ipari készülék, illetve csak az emléke, a fej régen elvált a testt?l, egy hajszál tartja, memento  mori…

A csövön jön ki a meleg leveg?, bekapja a hajszálakat, a nedves hajtincsek menekülnek, a cs? kígyózik utánuk, átázott a tizedik  papírzsepkend? is, miközben az egész család ragtapaszra vadászik. Ha most rögtön nem indulok, biztos a késés, félig nedves hajjal fejest ugrom a csizmámba, húznám föl, nem jön. Cibálom, kezemben marad a fém kocsi… Eszembe villan, hogy tegnap este már annyira lázadozott, hogy a férjem kombinált fogóval szabadított ki a b?rsatu fogságából, olyan makacsul beragadt, hogy kis híján leszánkáztam a konyhaszékr?l, jó volt együtt nevetni, már csak ezért is megérte, de most nem olyan mókás a helyzet, eszembe jut a középkori kínzóeszköz, a spanyolcsizma…Nahát a  magyar se sokkal kíméletesebb.

 Nem várathatom meg a barátot, délben ide is telefonált, hogy ugye megyek, persze, ott leszek, vágtam rá könnyedén, miközben csurom vizes hajamat töröltem a törülköz?be, mellettem a lázadó lábbeli sunyin hallgatott, pedig már biztos forralta magában a merénylet részleteit…

Megpróbálom felhúzni az asztalon felejtett kombinált fogóval a cipzárt, jól összevérzem, végre megmozdul, de félúton elakad, sebaj, mégis tart valahogy, lépek egyet, látom, hogy alul szétnyílnak a fogak…Mindegy, költészetr?l lesz szó, a fej dominál, nem a láb.

Miután kilincset, blúzt, törülköz?t összevéreztem, majd a fakanalat, hajszárítót, szóval az egész lakást, otthonunk alkalmi mészárszékké avanzsált – közben valami évtizedes rétegz?dés alól el?kerül  a ragtapasz, persze géz sehol – legutóbb képet foltoztam vele, annak is már vagy három éve –  lányom rátekeri a papírzsebkend?re, nem ragad, hány éve lapulhat a fiók mélyén, mióta átszoktunk a gyorstapaszra, nyomókötés, sok-sok réteg ragasztócsík, végül egy ormótlan barna batyu az eredmény. Legfeljebb zsebrevágom a kezem, ha belefér.

A rizs közben odakozmál, de „nem baj, mi így szeretjük”, ajtó kitár, kereszthuzat indul, úgyis száguldok a megállóba, hosszú sálamat menet közben próbálom nyakamba tekerni, így szoktak látni a szomszédok, mondhatni, hozzátartozik az image-emhez. Átugrálom a pocsolyákat, a gyökerek összetörték az aszfaltot, birtokba vették a járdát, a természet visszahódítja az elfoglalt területeket, mozgásom egy kivénhedt kengurué, menet közben meglesem a tükröz?dést, a fák koronáját alulnézetben, a házak visszáját, mindig megrendít ez a másik világ, ami valahogy fényesebb, többet ígér?…Merengésemb?l a sálam ébreszt, lehúzza rólam egy faág, ez a fák bosszúja, miért avatkozom a belügyeikbe. Miután néhány textilszálat áldozok a természetnek, látom, a busz épp  kihúz a megállóból. Nem nézem meg az órát, ne izzítson fel a helyzet. Majd csak egy körül telefonálok, addig rágódom a szavakon, hogy foglaljam össze egy mondatban a mai baki-sorozatot. A tömörítés sose volt er?sségem, jobban mennek a prózaversek, mint a tömör gondolati líra.

Várakozás közben egy kis orrfújás. A zsebkend? csupa vér. Átázott a kötés? Nem, csak eleredt az orrom vére. Mi jöhet még? A török étteremben rám támadnak a janicsárok? Elvisznek a szultán háremébe szakácsn?nek? A buszon nem történik semmi, ez gyanús jel. A metrón lopva rám sandít a szemben ül? ápolt hölgy, szétnyílt csizmámra néz, majd a sajátjára, jóles? érzéssel nyugtázza fels?bbrend?ségét. Aztán, mintha nem lenne még elég oka az összehasonlításhoz, lesújtó pillantást vet a kabátomra. Ja, tényleg a napokban leszakadt a gombom…

Miközben rohanok az étterem felé, bevillan a kép, ahogy gyerekeim vihogva gurítják utánam a szavakat az ajtóból:

Sok szerencsét, Mr. Bean!

 

Legutóbb szerkesztette - B.Tóth Klári
Szerző B.Tóth Klári 46 Írás
1955-ben születtem, festő-restaurátor vagyok,mellette tanítok, freskófestő-és képzőművészeti táborokat vezetek három felnőtt gyermekünk közreműködésével, családi kiállításokat rendezünk. A kamaszkori verselés után harminc év kihagyással kezdtem újra írni. Minden műfaj érdekel: vers hexametertől a szonetteken át a szabad versig, próza a novellától a humoreszkig. Nagyon izgatnak a közösségi szellemi játékok, versjátékok, agyserkentő viták, beszélgetések. 2011-ben jelent meg Archullató címmel az első verseskötetem.