Klottgatyában szaladgáló mezítlábas gyerekkor indult útnak valamikor
a kertvégében álló göcsörtös ág-bogas öreg birsalmafák alól,
s rohant az ismeretlenbe, átgázolva az óvatosságra intő tanácsokon,
nem nézve az intelmeket az árokszélre ültetett tiltó táblákon,
csak szaladt az ismeretlenbe, caplatva a futó zápor verte sarat,
nem hallva a bölcs öregség által irigyen megfogalmazott tanácsokat,
s ha bírál egy ráncos arcú fogatlan száj, dacol a lélek.
Üres zseb fizet, semmi sem szab gátat a lendületnek!
Elrohan az élet.
Kipusztultak a birsalmafák, dudva verte fel a virágzó kertet,
felült az idő egy korhadt ágra, nem szól, némán méreget,
nem firtatja mit tettél és miért, szitkot se szór rád. minek,
megállsz, pőrén várod az őszi hideg esőket, a fagyott telet,
klottgatyád is szétszakad,
életed is elmarad,
ennyire telt.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.18. @ 08:48 :: Tiszai P Imre