Tiszai P Imre : Éjszakai látogatók

*

 

 

A róka szólalt meg elsőnek:

— Veled már találkoztam. Ugye te vagy a kis herceg?

A kisfiú ránézett, mosolyogva… /érdekes, hogy szinte mindig mosolygott/ és halkan csak ennyit válaszolt:

— Igen, mi már ismerjük egymást. Tudod, a rózsa a barátom és felelős vagyok érted is.

Aztán mindketten engem néztek. Nem bámultak, sőt, hogy ne jöjjek zavarba inkább elfutott a tekintetük felettem és nagyon halkan szóltak hozzám:

— Téged nem ismerünk.

Ezt úgy mondta a róka, hogy közben barátságosan csóválta a farkát. A kis herceg rám mosolygott:

— Te ugye ember vagy? Őket keresem már régóta. Végre megtaláltam. Szereted a rózsát? A róka ugye neked is egy kedves teremtmény? Te felelős vagy érte?

Zavarban voltam nagyon. Mi a fenét akar tőlem ez a kisgyerek? És mit keres itt egy róka, a szobámban? Lehet, hogy bolhás vagy esetleg veszett is. Ez a gyerek meg elcsavargott otthonról? Éjszaka van, lehet, hogy már a rendőrség is keresi. Még a végén bajom lesz belőle.

Rekedt hangon megszólaltam, a sok cigaretta hatással volt rám:

— Rózsa? Szoktam a feleségemnek venni. Nézd csak! Most is van az asztalon a vázában. A rókáért meg miért legyek felelős? Vadállat, vagy ez valamelyik állatkertből szökött meg?

A fiú meglepődve nézett rám:

— Állatkert? Az milyen? Rózsakertet ismerek, de állatkert? Az minek? Hiszen a rókának sem kell kert. Talán az erdő ahol kószálhat, vagy a rét ahol rohanhat, de egy kert minek?

A róka vakarózni kezdett én meg kezdtem ideges lenni. Ha a feleségem rám nyitja az ajtót, hát azt hiszi megbolondultam, hogy ezekkel itt ücsörgök. Sőt! Még beszélgetek is.

Na! Ennek járjunk a végére:

— Akkor kisfiú, kérlek, hogy mondd meg a neved és a címed, telefonszámotokat és én értesítem a szüleid, rendben vagy, vihetnek haza. A rókát meg majd az állatvédők elviszik.

Meglepődve nézett rám a kisfiú:

— Ilyen dolgokat nem ismerek. Én egy másik bolygóról jöttem. Te olyan furcsa vagy. Nem tudom, mit mondasz. Te róka érted ezt?

A róka abbahagyta a vakarózást és csak annyit mondott:

— Mondtam, hogy az embert ne akard megismerni. A világot ő irányítja itt nálunk. Gonosz, alattomos, önmagát szereti csak. Nézd meg! Ez az élőlény a rózsát levágja és elpusztítja ezzel, de a feleségének lehet, van egy róka-bundája. Minket megölnek, hogy a bőrünk, szőrünk melegítse őket.

A kisfiú meglepődött:

— Ilyet miért tesznek? És velük nem tesznek ilyet? Az ő bőrüket nem akarja valaki? Miért történik ilyen dolog?

Úgy éreztem, ebből nekem elegem van. Úgy éreztem, hogy megbolondulok. Kiabáltam:

— Na most már elég! Kisfiam, azonnal mond meg a címed, én viszlek haza, te meg róka takarodj a fürdőszobába. Bezárlak, és majd értesítem az állatkertet. A rózsa meg arra való, hogy itt legyen a vázában! Mi a fenét akartok? Honnan cseppentetek ide? Valami mese ez? Egy rémtörténet? Fel akarok ébredni!!!! Takarodjatok!! Takarodjatok!!

A szám nem tudtam becsukni. Először azért, mert csak kiabáltam, hogy: takarodjatok! Aztán meg azért, mert amit láttam azt nem értettem. Megmerevedett minden körülöttem. A kisfiú nagy kék szeme először… aztán maga ő is… kezdett eltűnni… a mosoly az arcán volt… de mint egy üvegtábla… átlátszó kezdett lenni… a róka úgyszintén. Én is mozdulatlan lettem, mintha valami megbénított volna. Furcsa hideget éreztem a szívem körül, és valami fojtogatta a torkom. Aztán eltűntek. Nem tudtam a szemem kinyitni… lassan a szoba is eltűnt körülem… mintha az űrben lebegtem volna… és félni kezdtem…

… megkönnyebbülés volt a feleségem hangját hallani:

— Már megint nem kapcsoltad ki a gépet? Hajnalig netezel? Közben meg elalszol? Mit olvastál? A Kis herceget? Na még, a gyerek történetek is érdekelnek? Öregszel már, úgy látom, ez már infantilizmus. Na, mars az ágyba, alvás!

 

A reggel lassan jött el. Nem tudtam aludni.

Csak forogtam az ágyban.

Gondolkodtam.

És szerettem volna visszahívni a kis herceget és a rókát, pedig ők nem is léteznek… de mégis jó lenne velük megbeszélni dolgokat. Jó lenne… jó lenne…! Lehetséges?

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén