kisslaki : A két vén vadponty

*

 

Józsi, a pontymatuzsálem alig úszott a határtól úgy egy folyó-kilométert, mikor felkapta a fejét és izgatottan szippantgatott a vízben. Bőrbajsza csak úgy remegett az örömtől, és fényesen csillogtak a zöld halszemei. Orrával megbökdöste a mellette szuszogó barátja kövér oldalát.   

— Azannya! Érzed ezt az aromát Kázmér?

— Pont tőlem kérded? Naná hogy érzem. Már Bécsnél volt valami sejtés a kopoltyúmban. Józsikám, én mondom neked, még sose nyeltem ilyen finom arzént! Pedig az elvonóban még a doki is azt mondta, hogy ilyen toxinzsákot, mint én, még életében nem pipált. Forgasd te is lassabban a nyelved alatt.

De hiába tanácsolta, mert közben Józsi pánikszerűen visszaúszott a lemaradt nyolcszáz növendéksügérhez, akik félő, hogy lecövekeltek a műtrágyagyári kifolyócsatornánál. Az öreg pontynak beigazolódott a balsejtelme. Még nagy baja lehet neki, ha történik valami a fiatal sügérekkel. Persze Kázmér is megütheti a bokáját, hiába van a harcsagóré haverja mögötte. Mint szakértőnek, pont neki kellett volna előre figyelmeztetnie a fiatalokat a veszélyre. Azért is kapták a megbízatást, hogy ők kísérjék le a sügércsordát ivarérést tanulni, valami tiszta vizű, lassú folyóba, vagy csendes tóba. Végül is Kaposfüredet választották úti célul. Az a tó egyébként Kázmér ötlete volt. Imádta azt a helyet, s nemcsak azért, mert ott nászozott vagy huszonöt éve először, de a tiszta, áttetsző vizéért is.

Ide akarta tavaly Kázmér a svéd barátját meghívni, hogy töltse nála a negyvenedik születésnapját. De sajnos tragédia lett belőle. Az öreg skandináv vénséget, éppen Bécsben fogta ki egy orvhalász kalauz.

 

*

 

Józsi, ahogy közelebb úszott védenceihez, már látta, hogy baj történt. A sügérek önfeledten viháncoltak, táncoltak, tréfásan lökdösték egymást, és halhoz szokatlan módon, vidámam visongtak. Szemmel láthatólag eszükbe se jutott továbbúszni.

— Az istenit a rohadt dieler gyárnak! — Káromkodta el magát Kázmér, mikor beérte Józsit, és végignézett a szerencsétlen halakon. 

— Ki a fejet a vízből, és mélyet lélegezni! — ordított a meghülyült társaságra.

— Azonnal továbbúszni! — parancsolta.

Lajcsika, a galeri hangadója csak röhögött.

— Mit ugat ez a vén hülye itten nekünk? Irigyli tőlünk a jót? — de elhallgatott, mikor Kázmér fenyegetőleg közelebb úszott hozzá a másfél méteres, hatalmas testével. Erre mindannyian szepegve nekilódultak lefelé a vízen. De csak addig, míg Lajcsi bele nem botlott egy aratévedt bodorkába. Az szegény rémülten menekült, de a gangfőnök rögtön utána vetette magát, és beleharapott a boldogtalan hal farkába. Több se kellett a haveroknak. Ők is követték Lajcsikát, és mire Józsi odaért, hogy továbbnoszogassa őket, már fel is zabálták szőröstűl, bőröstűl a szerencsétlent. De végül is elrendeződtek mind a nyolcszázan, és tisztességesen úsztak a két vezető felügyelete mellett. De egy kis idő után ismét a hangadó ifjonc rikkantott:

— Tudtok így úszni srácok? — és féloldalra fordult a vízben.

A többiek is egyre többen utánozták. Utána Lajcsi már nem szólt, csak lassan hanyatt billent, és fehér hasát fordította a fény felé. Na nem azért, hogy lebarnuljon, hanem már szegény nem tudott másképp; — mert így szoktak a halak, ha megdöglöttek. Aztán már egyszerűen felvetette a víz a felszínre és onnan hullámzott a folyón lefelé. Hamarosan mind a hétszázkilencvenkilenc társa, szőnyeget szőtt köréje.

— Na, ezek már önállósították magukat. Már nincs gond velük — csóválta a fejét Kázmér, s aggódva, szó nélkül úsztak tovább Visegrád felé.

Másnap reggel egy budafoki morotvánál lelt rájuk egy szerencsés sporthorgász. Boldogan vitte haza a két öreget, mert egy jól menő halcsárdája is volt a partközelben. Nyugodt volt, mert mindketten még veregették az iszapot a farkukkal, mikor rájuk bukkant a laposon.

 

*

 

 — Na nédd a! Hát e meg mi? — álmélkodott Bitó Vendel, mikor reggel kiért a szigetközi holtághoz, és észrevette a halszőnyeget. Azért apró foltokban, itt is, ott is felcsillant még a víz alattuk. Nagyon megörült Bitó gazda, mert éppen a nadrágszíjnyi földje mellett rekedt el a sügérsereg.  

— A franc fog műtrágyára költeni — gondolta, s avval levette az utánfutóról a szénahányót, és szétvillázta a halakat a paprikaföldjén. Mikor hazaért, Bitó avval kezdte, hogy kerített pár deszkát, és egy hatalmas táblát szerkesztett magának. Lassan, komótosan, ákombákom betűket rajzolt rá, és még ki is cifráztatta az unokájával.

 

Koranyáron aztán kirakta az országút mellé a tákolmányt, és a bajsza alatt mosolyogva, büszkén olvasta a feliratot hogy:

FRISS PAPRIKA!      OLCSÓ!         HELYBEN!

Majd alatta kiszínezve:

BITÓ VENDEL BIOKERTÉSZ

 

Legutóbbi módosítás: 2010.03.22. @ 07:07 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de