párologni kezd az éj fala,
mikor mögé szökik a fény maga,
pajkos szikráit szerteszórva
magát a lelkembe simítja
néha még égre tör a láz,
szemünkbe csillan napfény selyme,
akkor lángot vet a parázs,
szívünkre borul vágyunk leple
néha még kézen fog a bánat,
néha még köd üli a tájat,
ám szemem távolba néz,
s szívem dobbanni kész
(csak fátylas hajnalon
von magához a fájdalom,
mikor gyanútlan álmodom)
