… és akkor a mama rávette a családot, hogy vegyenek az üdülőövezetben egy telket. Nem volt ellenvetés, mind a férje, mind a nagyobbik fia helyeselte, tudták, hogy Szabi milyen élhetetlen, gyámoltalan. És hamarosan iparosokkal jelentek meg, pár hónap alatt egy pofás kis ház épült, főként a mama dirigálásával, de mind a négyen kivették a részüket belőle.
És még fúrtak egy kutat, bevezették a villanyt, aztán Szabi be is költözött, hogy elkezdje az önálló életét, huszonéves korára.
A mama nem hiába hajtotta a többieket, szinte alig készült el a kis ház, költözött ő is hamarosan, ő az akácosba. Szabit a földig taposta a bánat, aztán a bátyja nemsokára elköltözött az ország másik végébe, az apja pedig újra nősült. Abba az életbe már, csak mint látogató tekinthetett be, de azt sem sokáig, pár hónap múlva az apját is elvitte egy szívroham.
Ezzel a család — ami vezette, óvta — végképp eltűnt.
Eltemették tisztességgel az apját is, immár a koporsó mellett már csak ketten ballagtak, ő és a bátyja.
Akkor arról is volt szó, hogy odaköltözne hozzá, de aztán még sem lett semmi belőle, talán abba a családba sem hiányzott egy kívülálló.
És akkor megpróbálta egyedül, botladozva, keservesen. Szerzett egy kutyát, hogy legyen valakije, és ha hiányoztak az emberek, hát a kocsmában mindig akadt belőlük, pláne ha fizetett.
Illetve volt még egy gyerekkori barátja, akivel együtt lógtak, egészen addig, amíg az bele nem fulladt a tóba. Talán ittas volt, talán a szíve nem bírta, talán mindkettő.
És akkor Szabi elkísérte az ő koporsóját is, azután a talaj végképp kicsúszott a lába alól. Évekig masszívan ivott, semmi sem érdekelte. Többnyire éjjel járt haza, szegény kutyájának a szomszédok adtak enni, inni, és egy üreget kapart magának a talajba, a tűző nap elől. Már rég nem vitte sétálni, nem etette. Amúgy rövid pórázra volt kötve, és még abba is belecsavarodott, volt hogy mozdulni sem tudott, a bőre mindig véres volt, mindig éhes volt, és mindig szomjas.
De nem nagyon lehetett segíteni neki, mert csakis Szabi nyúlhatott hozzá, másra veszélyes volt.
Sajnálta mindenki, és aki találkozott Szabival, az mind leteremtette e miatt, volt aki át is vette volna. Végül meg is próbálkoztak vele, de a kutya nem volt hajlandó gazdát váltani. Őrjöngeni kezdett, amikor megérezte, hogy el kéne szakadni Szabitól.
Ott is pusztult el az üreg mellett, valószínűleg a nélkülözés végzett vele. Szabi belökte a gödörbe, és rákapart egy kevés földet. Persze részeg volt akkor is.
Közben kikapcsolták a villanyát, elapadt a kútja, kitörtek a házon az ablakok, méteres parlagfű nőtt a telken.
És akkor valahogy, sok év elmúltával Szabi valahogy mégis összeszedte magát. Elvonóra ment, munkahelyet keresett, tüzelőt vett a sok fagyoskodás után, sőt egy kölcsönkért motoros kaszával levágta a gazt a kertben.
Szomszédai fellélegeztek, kedvelték a srácot — dacára mindennek.
Újra volt villanya, sőt egyik nap a postás kereste, pedig már évek óta nem kapott levelet.
Csakhogy nem tudott bemenni, zárva volt a kapu.
Az egyik szomszédja átvette, és figyelte, hogy mikor bukkan fel. És enni is vitt volna neki, meg inni, de nem látta másnap, harmadnap sem. Akkor már egy hete nem látta senki.
Végül is átlépett a kapun a levéllel, és úgy gondolta bedobja a házba.
A bejárati ajtó zárva volt, az ajtó alja és a padlószint közötti szabad részen nagy, zöld legyek röpködtek rajostul ki-be, és a fullasztó melegben erős hullaszag vágta hátba, rohant kifelé.
Hívta rendőröket, a belülről bezárt ajtót együtt feszítették fel. A helységben iszonyú bűz, legyek, Szabit már nem nagyon lehetett felismeri, hiányzott az arca, az ujjai.
A tetőtérbe vezető létráról eshetett le, valószínűleg azonnal meghalt.
És akkor jöttek a Temetkezési Vállalattól ketten, megnézték a Szabit és elhajtottak.
Egy óra múlva teljesen beöltözve, maszkkal jöttek vissza, valahogy nagy nehezen belekaparták Szabit egy pléhtepsibe, a keze közben levált, azt mellé tették.
A rendőrök mindent lefényképeztek, lemértek, jegyzőkönyveztek, aztán elhajtottak, utánuk gurult Szabi a tepsiben, a Temetkezési Vállalat autójában.
És akkor az ott álldogálók közül valaki azt mondta, talán csak úgy magának: úgy pusztult el szegény, mint a kutyája, de talán jobb is neki…
Legutóbbi módosítás: 2010.02.21. @ 11:31 :: Torjay Attila