*
Télmarta kopasz föld fölött
nekibuzduló felhő hömpölyög,
a zizegő nádasban még
fagy bujkál,
s az erőlködő nap
alacsonyan jár,
de reggel már pacsirta szárnyalt,
tavaszváró füllel hallgattuk a dalt,
dérlepte fűszál,
szánalmas erőtlen,
mégis nyújtózik az
égre a fényben,
lelkünk is éled,
alig néhány zúzódás,
mit a múlt ütött rajta, s az utazás
folytatódik,
Emlékeink horizontjában,
a gondolat vörös pírt fest a mában,
jósolva holnapra változást,
talán jobbat
mit megéltünk,
talán új vágyakat
mielőtt olcsó és hideg fekhelyünk,
egy gödörben elkészül nekünk.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.20. @ 14:30 :: Tiszai P Imre