Tiszai P Imre : Tavaszvárón

*

Télmarta kopasz föld fölött

nekibuzduló felhő hömpölyög,

a zizegő nádasban még

fagy bujkál,

s az erőlködő nap

alacsonyan jár,

de reggel már pacsirta szárnyalt,

tavaszváró füllel hallgattuk a dalt,

dérlepte fűszál,

szánalmas erőtlen,

mégis nyújtózik az

égre a fényben,

lelkünk is éled,

alig néhány zúzódás,

mit a múlt ütött rajta, s az utazás

folytatódik,

Emlékeink horizontjában,

a gondolat vörös pírt fest a mában,

jósolva holnapra változást,

talán jobbat

mit megéltünk,

talán új vágyakat

mielőtt olcsó és hideg fekhelyünk,

egy gödörben elkészül nekünk.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén