Columbine után

ââ?¬Å¾Oh, say, can you see, by the dawn’s early lightââ?¬Â¦Ã¢â?¬Â


Tong-sang  Jong-csol ezen a napon is éppen húsz perc késéssel haladt végig a széles-tágas egyetemi folyosón, ahogy minden áldott napon, egy fél éve már. Jong soha nem késett – az ? fajtájabéliek nem ismerik a vétlen, pongyoláskodó késés fogalmát -, de vagy fél éve minden áldott reggel elkésette magát.
Id?ben kelt és id?ben indult, id?ben is érkezett, de aztán megállt az egyetem parkjában egy juharfa törzse mellett, valamit olvasgatott – olykor csak merengett a könyv fölött -, és megvárta, míg minden hallgató beözönlött, megvárta  a húsz perc késés elérkeztét, és csak azután bandukolt az egyetem taszigató-hívó kapuja felé.
A Wyoming állambeli Rawlins város Egyetemének földszinti folyosója er?sen visszhangzott Jong lépteit?l, noha a fiú lefelé szegzett tekintete drága puma–edz?cip?re látott, mely pumasuhanású léptekkel kecsegtetett – a reklámok szerint.
De hát a folyosó ezen a reggeli órán kongott az ürességt?l, az el?adások épp húsz perce elkezd?dtek, így a fiú léptei fölverték a csöndet, a léptek zaja végiggurult a folyosón, ide- és odaver?dött a falak között.
A csúf, öreged?, elhízott néger takarítón? – Rachel -, már a folyosót mosta, és mint minden áldott reggel egy fél éve már, ráripakodott Jongra: „Jobb oldalra citromkép?!”
Jong engedelmesen leszorította magát a folyosó jobb oldalára, egészen a fal mellé, és – ha lehet ilyet mondani – talpának peremén susogott el a fölmosott folyosórész szélén.
Ezt minden reggel eljátszották, fél éve már, mióta Jong elkésette magát: minden reggel eljátszották.
Tong-sang  Jong-csol nem nagyon szerette a négereket: a négerek túl harsányak, nagypofájúak, és nem fehérb?r?ek. Ezen kívül is: a négerek teljesen úgy viselkednek, mint ha ?k nem lennének idegenek, pedig a b?rük színén er?sen látszik, hogy mifélék.
A kínaiak is ilyenek, meg a dígók is: nagyon amerikainak akarnak látszani. Csak a dígóknak az a szerencséjük, hogy rajtuk már tényleg nem nagyon látszik, hogy másfajták lennének.
Jongon viszont látszik.
Nem is csak a b?rszínén, hanem f?ként magasságán: a csoportban ? a legalacsonyabb: igazából nagyon is kicsi Jong, ahhoz mindenképpen, hogy a kosárlabdacsapathoz bármi köze lehessen.
Az teljességgel kizárt.
És hogy pingpongban ? az egyik legjobb?
Hát van az egyetemnek pingpongcsapata talán?
Nem, persze, hogy nincs.
Van baseball-csapat, van hockey-csapat, még gyeplabda csapat is van, és persze – els?sorban – van a kosárlabda-csapat: de ping-pong? Na!
Jong persze még legálmaiban sem merészelt arról álmodni, hogy –például – a kövér és csúnya Rachelnek tudtára adja: a n? sem amerikai, ? sem, ugyan dehogy!
Valami titokzatos észbevétel folytán a fiú pontosan tudta, hogy a kövér takarítón? mégis csak amerikai, ? meg nem. Ezért majdnem minden reggel a színjáték eljátszatott: az afro-takarítón? ráripakodott a koreai fiúra, és Jong lesunyított fejjel, alázatosan kitért a folyosónak jobb vagy bal oldalára, és – ha lehet ilyet mondani – talpának peremén susogott el a fölmosott folyosórész szélén.
És hasonlóképpen járt el Jong az olasz, a kínai és már meg sem mondható jöttmentek ivadékaival is. Soha nem jelezte nekik, hogy tudja, amit tud, és ha bármire fölszólították –„Ne tátsd itt a szád citromkép?, húzz el!” – alázatosan végrehajtotta az utasítást.

Fél tíz is elmúlt, amikor Jong az el?adóteremhez ért, csakhogy ekkor valamelyik professzor úr elunva saját és a hallgatók álmosságát, abbahagyta az el?adást, és az egyetemisták kiözönlöttek a folyosóra.
Volt aki odaköszönt Jongnak, volt aki nem, de akár így, akár úgy, csoportokba ver?dtek és ezekben a csoportokban valahogy a f iúnak nem volt helye, nem támadt annyi légüres tér, amely beszippanthatta volna valemelyik körbe.
Almát rágicsáltak, csipszet csipegettek, coláztak és dumáltak: harsányan vagy kevésbé harsányan: és Jane Green is velük fecsegett egy kisebb kör közepén. Abban a körben Jane-en kívül csak fiúk álltak.

Tong-sang  Jong-csol olykor álmaiban látta még szül?faluját, de igazán csak olykor, és id?vel egyre ritkábban. Olyan kicsiny koreai falu az, messze-messze minden komoly várostól, hogy arról a kicsiny faluról álmodni sem nagyon lehetett. Az a kicsiny falu a legjobb térképeken, az interneten föllelhet? m?holdas térképeken sem található. Nem. Jong próbálta már sokszor, de szül?faluja nincs a térképeken.
Abban a kicsi koreai falucskában Jong apja volt a legfontosabb ember, mert apja orvos volt, aki egy amerikai állami egyetemen végzett, és ez okból nagy tiszteletnek örvendett a környéken. Tisztességesen meg is élt ebb?l a tiszteletb?l. Csakhogy abba a kicsi koreai falucskába is bekódorgott Korea tovább el nem viselhet? politikai állapota, és mikor kicsi Jong elérte hatodik életévét, Sang-tong nagyapó összehívta a családi tanácsot, és az a tanácskozás eldöntötte: végleg Amerikába emigrálnak.
Így hát abból a kicsiny koreai falucskából indult útnak Jong családja egy tovább fönt nem tartható helyzetb?l, és utazott egészen a Wyoming állambeli Rawlins városáig repül?n meg másik repül?n meg teherszállítóval, ahol megtelepedtek, állampolgárságot nyertek, és  kicsi Jong iskolába került. Amerikai iskolába.

Egyszer az történt – Jong még nagyon kicsi volt -, hogy apja, anyja és nagyszülei vasárnapi sétára indultak vele, és Rawlins egyik szép parkjában kötöttek ki, és a kisfiúnak nagyon kellett pisilnie. Mivel nem találtak nyilvános illemhelyet, apja – pironkodva ugyan, de – odaállította egy tölgyfához, és megpisiltette.
Jong ma is látja a csordogáló kis patakot, amelybe egy arra sétáló bennszülött belelépett, és undorodva emelgetvén lábait odavágta a koreai családnak: „Máshol húgyoztasd a kölked, sárga! Nem otthon vagy….”

Máskor meg – kés?bb, jóval kés?bb – az történt, hogy Jong visszakapott az egyetemen egy esszét, mely legalább százat ért, és amire a professzor ráírta: „Remek okfejtés, nagyszer? esszé, de telve van idegen idiómákkal…” – és hetvenöt pontot ért az a dolgozat.

Az els? évek az iskolában: igen az els? évek az iskolában jók voltak, der?sek, gyümölcs- és napíz?ek. Miss Phoebe – a kedves tanítón? -, ösztönösen érezte, hogy a gyerekek nem tudnak egymás között különbséget tenni, hisz volt abban az osztályban kínai, puerto ricoi, kolumbiai – még görög is volt -, mi egyéb helyr?l jött bevándorlók gyermekei.

Kés?bb – amint egyre föls?bb meg föls?bb iskolákba került Jong – egyre kevésbé jó és egyre gyakrabban lett rossz a helyzet.
Szó sincs róla, persze, hogy nincs, nem is lehet: azok a középosztálybeli fiúk és lányok, akikkel a fiú együvé járt iskolába, nem voltak, nem is lehettek rasszisták, ilyesmi ki nem telt volna t?lük. Szüleik sem voltak rasszisták, a kertvárosiak között nem volt divatban rasszistának lenni, tán a dédszül?k még azok voltak, de még azok se nagyon, mert a Wyoming állambeli Rawlins városa északi város, arrafelé semmi helye nem volt a gy?löletnek soha, semmilyen történeti korokban.
Megjegyzések nem érték hát a koreai fiút: épp csak nem került be a kosárlabdacsapatba, de ez is könnyedén érthet?, ha Jong százhatvanöt centijét figyelembe vesszük.
Épp csak ilyen-olyan bulikba sohase hívták meg, sem háziakba, se másokba.
Rasszista megjegyzéseket nem az iskolában kellett Jongnak elviselnie, hanem inkább Rawlins belvárosi utcáin, ahová meg a fiú ritkán járt, mert nem arrafelé laktak.

Aztán az egyetem, és Jane Green, a drága Jane!
Jane valódi amerikai lány volt: talán ez vonzotta Jongot leginkább. Jane nevet?s volt, és nevetés közben hibátlan fehér fogsor ragyogott gyöngyöcskék gyanánt a szájában. Jane hosszú lábú volt és vakítóan sz?ke, Jane imádott moziba menni, utána burgert enni, és burgerezés közben önfeledten csacsogni. Jane amerikai lány volt, igazi amerikai.
És ez az amerikai lány – ó, gyönyör? élet! -, dacára annak, hogy egy jó fejjel magasabb volt Jongnál, igenis szóba állt a fiúval, s?t id?nként randevúzott is vele.
Olykor-olykor.
Jane-nel ment el?ször moziba Jong, és a film alatt Jane kezét fogta meg el?ször életében, és utoljára életében Jane volt, aki nem húzta el a kezét Jong érintését?l. Remek dolog volt Jane kezét fogni, Jane kezét halálos volt fogni.
Igaz, amikor kiléptek a sugárútra, a lány már nem engedte a kezét megfogni, de ezt Jong megértette, mert maga is látta magukat kívülr?l, ahogy egy vakítóan sz?ke, szép és nála fejjel magasabb amerikai lány kezét fogja: ez képtelenség, képtelen ötlet Rowlins f?utcáján, hát a fiú nem is bántódott meg, értette a helyzetet.
Akkor.
Ám amikor néhány nappal kés?bb – megint csak a moziban -, megpróbálta megcsókolni a lányt, Jane hevesen elutasította fejének egy elrántott mozdulatával, majd a film után – már kint az utcán – szelíden, de határozottan helyrerakta Jongot. Lényegében finoman megfogalmazta azt, amit a fiú amúgy is tudott: semmi közük egymáshoz nem lehet soha.
Nem mondta ki Jane a származás szót, nem csattant a korea szó,  de világos, hogy csak a száján nem jött ki, az agyában ott volt az a szó a lánynak.
Szörny? volt ez a hirtelen megébredés Jong számára, de id?vel kiheverte ezt is.

A Wyoming állambeli Rawlins város Egyetemének földszinti folyosója er?sen visszhangzott Jong lépteit?l, holott a fiú lefelé szegzett tekintete drága puma–edz?cip?re látott, mely pumasuhanású léptekkel kecsegtetett a reklámok szerint.
De hát a folyosó ezen a reggeli órán kongott az ürességt?l, az el?adások épp húsz perce elkezd?dtek, így a fiú léptei fölverték a csöndet, a léptek zaja végiggurult a folyosón, ide- és oda ver?dött a falak között.
A csúf, öreged?, elhízott néger takarítón? – Rachel -, már a folyosót mosta, és mint minden áldott reggel egy fél éve már, ráripakodott Jongra: „Jobb oldalra citromkép?!”
Jong engedelmesen leszorította magát a folyosó jobb oldalára, egészen a fal mellé, ám aztán meggondolta magát, visszafordult, tiszta angolsággal odavetette Rachelnek, „a jó kurva anyádat”, és két golyót röpített az asszonyra, a fejébe egyet, meg a dagadt testébe egy másikat.
A lövések döreje végiggurult a folyosón, ide- és oda ver?dött a falak között.
Kisvártatva kinyíltak az ajtók, az el?adótermek ajtajai. A Wyoming állambeli Rawlins város Egyetemének hallgatói eszementen rohantak ki a folyosóra, és amikor meglátták a földön fekv? néger takarítón?t, és a szégyenl?sen álldogáló Jongot fegyverrel a kézben, égnek emelt karokkal eredtek futni valamerre, amerre nem lehetett futni, nem lehetett menekülni.
El?bb ötöt l?tt Jong, avval az öt lövéssel bemelegített, és fölhergel?dött.
Már nem szégyellte magát, már válogatott trágárságokat üvöltött, f?képp a zavartan rohangáló Jane Green felé, aztán vagy hármat a lányba eresztett.
Még huszonötöt szedett le az amerikai egyetemisták közül, gondosan ügyelve, hogy minden nációból legyen köztük: fekete, kínai, vietnámi, dígó: mindenféle, csak amerikai legyen.
A harminckettedik után aztán Jong szájába tette a pisztoly csövét – nagyon forró volt, égette az ajkát – és még egyszer meghúzta a ravaszt….

NB: Nem próbáltam meg fölmenteni egy tömeggyilkost; megpróbáltam megérteni…

20látogató,1mai

Szerző Kavyamitra Maróti György 400 írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.

6 Komment

  1. Sajnos egyre több hasonló eset történik a világban iskolákban, egyetemeken. Aktuális a téma. Jól megírtad, tetszett.
    Mailer A hóhér dala c. regénye jutott eszembe, mikor olvastam. Ő sem akarta felmenteni a háromszoros gyilkost, de megmutatta benne az embert is. Nagy élmény volt anno és a belőle készült film is.

  2. Sajnos én nem tudom megérteni az ilyen “bekattant” elméket. Most már nincs az a hely a világon ahol ne fordulna elő ilyen. De miért: Mi abban a megoldás vagy a poén, hogy végzek husz harminc ártalan emberrel és utána magammal is? Ugyan hol van ilyenkor Soppenhauer vagy Freund? De erre ők sem találnának megfelelő választ

Hagyj üzenetet