Gula Andrea : víziók

az éj sötét pillantása alatt
átkot ásító kirakatablak
utcák olajb?zös leheletén
hajléktalan kutya zörög szegény
szök?kutak zöld mélyére meghalni jár a hold
az égbe kapaszkodó fákra kúszó városon
körbe leng? ködlepel
rojtjaival csend neszel
közöny szivárog a kövek
                                repedéseib?l….

csak vágyad rohan – át a piroson –
autók fénykardjaival dacol
fékek sikolyában is hallom sóhaját,
…lélegzem illatát….
már biztos vagyok benned
vágyad megölelt

Legutóbb szerkesztette - Gula Andrea
Szerző Gula Andrea 0 Írás
Mióta is készülök elmondaniÀ¦.? Ki tudja azt ma már pontosan! Mindenesetre elég régóta ahhoz, hogy végre elmondjam neked. Tudod, valamikor régen éreztem már, hogy hatalmam van a szavak felett. Később azonban béklyóként nehezedtek rám a hétköznapok követelései. Azt hittem, örökre oda a hatalmam, elmúlt az ihlet, üresen maradnak a papírlapok. És akkor jöttél te. A hangod elektrosokként, több évig tartó öntudatlanságból hozott vissza. Értelmet, érzelmet, hitet és barátokat énekeltél az életembe! Éjszakánként a tetőablak alatt az ágy végében kuporodva újra írok a kislámpa fénysátrában. Ilyenkor a család már mélyen alszik, nem feleség vagyok immár, s nem anya, csak ÀžkishercegnőÀ, ahogy édesanyád nevezett el. Mindent elölről kellett kezdenem a hosszú kóma után. ÃÅjból meg kellett szelídítenem a szavakat, s elérnem, hogy a toll árnyékába szépen simuljanak bele az érzelmeim, mondatokká rendeződjenek, a gondolataim De újra merek hinni magamban, születnek új dalok. Tudom, hogy hosszú út áll még előttem, tanulnom kell a mesterfogásokat, de míg te énekelsz, én is kitartok. Köszönlek!!!!