Valaki elvitte álmaid.Avarrá barnultak gondjaid.Rád zuhant egy jégfátyol,dér szitál – nagyon fázol.Sebbé dermedt pocsolyákonlelked mezítláb bukdácsol. Minden kincsed szárnyaidra t?zd,égessen új vágyakat a t?z!Vajúdjon szemedre tegnapokálmai helyébe holnapot!
Fénysugarad vagyok: der?s délid?ben tükrözöm arcodat – Leszek az árnyékod: lábnyomodhoz ?z a borongós alkonyat –
az éj sötét pillantása alattátkot ásító kirakatablakutcák olajb?zös leheleténhajléktalan kutya zörög szegényszök?kutak zöld mélyére meghalni jár a holdaz égbe kapaszkodó fákra kúszó városonkörbe leng? ködlepelrojtjaival csend neszelközöny szivárog a kövek repedéseib?l…. csak vágyad rohan – át a piroson –autók fénykardjaival [… Tovább]
Míg remélek –hallgatok,csönded fegyházába halok. Most úgy nézlek –te vagyok,szemed árnyékába fagyok. Már nem kérlek –csak adok.Ez a legtöbb, mit kaphatok.
„Csak álmomban látlak annyi magány után, most hallgatok! Részeg vagyok, de nélküled úgy szomjazom! Furcsa árnyak az égen, elkísérnek hozzád! Mikor er?sen érzem a vihar szagát, megfagyok!” (Rúzsa Magdi) Régi ismer?sként simult kezemhez a kulcs, mely várakozással telt kattanással köszöntötte [… Tovább]
Amikor magadból kifordulva,túl jelmezed múló vigaszán,könnyes szavakkal vádolsz kínlódva –csak olyankor látszol igazán.?szintén.P?rén.Dühödnek ny?gén,a világ végén –ott kezd?dsz te,aki levetk?zve hitvány álságodkifordítod magadból a világot.