Nehéz volt,
de végre felmértem,
hol a helyem:
az er? legyen velem
ezen a sakktáblán!
sokáig szemlél?dtem
csupán – csodára várva
nap, nap után –
most végre látom
mi van köröttem,
hová is vet?dtem
így gyalogosan
(néha még jól is
érzem magam)
pedig mindenhol
csupa okos királyn?,
király, futó, bástya,
– meg ki tudja már –
mind tanult, m?velt
elme, – velem meg
csak az Ég szerelme –
nem pallérozott,
kim?velt ész.
porszemnyi létem
itt nem hagyhat nyomot
– néha, már arra
gondolok: továbblépek,
hisz’ semmi nem maraszt!
aztán meg mégse:
…
elkél itt köztük,
azt hiszem, egy
józan paraszt!
