Böröczki Mihály - Mityka : Vonókés

Nyomtatás

Az egész falut járta-kelte lábam,

de dolog híján én senkit se láttam,

kit ezen-azon, máson lestem tetten,

de egybe-vissza mindent megszerettem,

a parasztember egy percet se unt át,

mert négy évszakra osztotta a munkát,

a keze-lába mindig odatévedt,

hol ki-kiakadt léptiből az élet,

ha télidő volt, meglelte ezerszám,

hol veszített a fogásból a szerszám,

volt jó fa hozzá, marokra szánt fajta,

s az új nyelet az Isten is akarta,

úgy lestem, néztem – szólt is alig egyet,

majd tempós-ráérősen neki kezdett,

az erő hosszút nyújtózott a kézen

az oda-visszát jajdult vonószéken,

a kétnyelű kést szálból szembe húzta,

és tehetősen húzóra gyalulta,

a nyél meg, mintha vágyódna a készre,

úgy illetült a szemre szabott résbe,

és mint mikor a jó ló visszahőköl,

úgy hagyott mustrára is az időből,

egy szemhunyásnyit nézte egyenesre,

majd fölállt, s ahogy két kezére vette,

még most is látom – hajlón tettre tartja,

s a mozdulattól kisimul az arca.