Seres László : Így múlik el…

Púposodik már a mézízű avar

rozsdáll a gally

letört ág visszabeszél

csontsárga kezek

borzolják a fákat

könnybe hullt levelén

kicsordul a szél

gyümölcs-álmát vajúdja vissza

aki féltő lombkart

föléje kitárt

 

Most fölbeszúrt lándzsák

kéklő hegyén dér ül

holt gyermekein osztozik a világ

 

Vágott rendek már

a ledőlt fények

az árnyak is lassan

hozzánk hajlanak

nincs szomja éhe

a kifosztott földnek

dermedt tűz poklába

belehal a Nap

 

Így múlik el

felettünk az élet

mint aki szerelmét

szélbe kiáltja

mit is kezdhetnénk

a semmi ágán ülve

ifjan

az örökkévalósággal

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.