Kovács György : Térben és id?ben

Azok a szemek, az a mosoly

Szinte jelképpé vált mellette az éj

szerecsenének szólt a páratakaró alól

elkergetve b?nét a gondolatból

 

kaland nélkül, ahogy az út fogyott

a sétány is jelképtelenül leh?lt

azonosíthatatlanná vált a hely

a szem, a mosoly: térben és id?ben

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.28. @ 12:42 :: Kovács György
Szerző Kovács György 74 Írás
"Harmincas éveimben még azt vallottam, hogy amíg Dosztojevszkijt nem olvastam végig, nem veszek könyvet a kezembe. Idővel azért lejjebb adtam, köztudott, hogy akkoriban a kor szelleme és szellemisége kettészakadt, a nap huszonnégy egyforma órából állt, s ars poeticára gyakran csak a huszonötödik maradt. Évtizedek teltek munkába temetkezve csak azért, Àžhogy legyenÀ. A rengeteg lélektelenül (csak azért is) betöltetett vágy, a pillanat idézte bűnös elrugaszkodások valódi számlája most fizettetik. A maga idejében elmulasztottak pótlása már nélkülözik a mindennél fontosabb varázst, ráadásul befordítanak az ördögi körbe, amely kíméletlenül szembesít a ténnyel: mindez, csak az aktualitáskori helyénvalók rovására történhet.." http://www.kovacsgyorgy.iweb.hu/