…ennyi telt már el Nélküled…
tizenkét év
oly hirtelen elszaladt,
úgy mint egy megfagyott
némán sikoltó pillanat
tizenkét év
és mennyi fájdalom,
hány feléd szálló
keserves álmom
– nem is tudom…
tizenkét év
– tán még most sem hiszem,
hisz itt kéne lenned,
fognod kezem
együtt nézni szilveszterkor
fényes csillagunk,
együtt örülni boldogan,
hogy nagyszül?k vagyunk
együtt haladni az id?
bársonysz?nyegén
gy?jtve az emlékeket,
hogy „csak mi, Te meg én…”
…de nem lehet
– csak képzelet –
a tizenkét év ellopta
a perceket
s csak a gondolat
mi itt maradt
(?rzöm,
míg világ a világ)
