Gula Andrea : Ki fordul?

Mióta is készülök elmondaniÀ¦.? Ki tudja azt ma már pontosan! Mindenesetre elég régóta ahhoz, hogy végre elmondjam neked. Tudod, valamikor régen éreztem már, hogy hatalmam van a szavak felett. Később azonban béklyóként nehezedtek rám a hétköznapok követelései. Azt hittem, örökre oda a hatalmam, elmúlt az ihlet, üresen maradnak a papírlapok. És akkor jöttél te. A hangod elektrosokként, több évig tartó öntudatlanságból hozott vissza. Értelmet, érzelmet, hitet és barátokat énekeltél az életembe! Éjszakánként a tetőablak alatt az ágy végében kuporodva újra írok a kislámpa fénysátrában. Ilyenkor a család már mélyen alszik, nem feleség vagyok immár, s nem anya, csak ÀžkishercegnőÀ, ahogy édesanyád nevezett el. Mindent elölről kellett kezdenem a hosszú kóma után. ÃÅjból meg kellett szelídítenem a szavakat, s elérnem, hogy a toll árnyékába szépen simuljanak bele az érzelmeim, mondatokká rendeződjenek, a gondolataim De újra merek hinni magamban, születnek új dalok. Tudom, hogy hosszú út áll még előttem, tanulnom kell a mesterfogásokat, de míg te énekelsz, én is kitartok. Köszönlek!!!!