Kőmüves Klára : C pozitív

 

Az első nap 

 

    Igazán megfegyelmezhetné a szemeit, mert ő és én hiába hallgatunk, ők lesznek azok, akik végül elárulnak minket! Vagy azt hiszi, hogy nem feltűnőek egymásra pillantásaink? Én a minap is megparancsoltam szemeimnek, hogy meg ne keressék az övéit. Tudom, régóta szeretik egymást és nagyon szeretnek egymással játszani, de nem szabad, hogy játékukkal kivívják más szempárok s pillantásaik haragját.

    Én már találkoztam irigy, féltékeny tekintetekkel. Talán észrevették, hogy a mi szemeink milyen szoros kapcsolatban állnak egymással. Ő és én jól tudjuk, nem azért nézünk egymásra, mert ez óhatatlanul beleivódott a napjainkba, vagy fizikai tünetekbe megnyilváníthatóvá válhatna ennek hiánya, hanem csak egyszerűen szeretjük a szemeinket. Ő az ő szemeit, és én a sajátjaimat. Ebből, persze, természetesen az következik, hogy szeretnénk nekik megadni minden tőlünk telhetőt.

    Egyáltalán nem követelőzőek, igazán hálás szempárok a mieink. Semmi egyebet nem kérnek; az én szemeim csak az ő szemeit, és az ő szemei az én szemeimet.

   

A második nap 

 

    Ha tudná, milyen édes dolgokat mesélnek nekem!

    Amikor például rájuk szólok, hogy ne csillogjanak annyira, valahányszor megpillantom őt, kórusban esdekelnek a fejemnek és a szívemnek, hogy:

    Csak egyszer! Csak még egyszer!

    Persze, én megsajnálom őket, és hagyom, hagy játsszanak még picit.

   

A harmadik nap 

 

    Furcsa dolog történt. Ma különös homály fedhette tekintetem. Elcsitultak szemeim. Kezdetben szántszándékkal próbáltam jó modorra tanítani őket, de aztán olyan dolog történt, amit egyáltalán nem szerettem volna, hogy megtörténjen. Egy pillanat alatt felnőttet faragtam belőlük. Már nem szerettek volna játszani. Szerelmes serdülőként incselkedtek. El is kaptam a fejem, hogy véletlenül se…

 

A negyedik nap 

 

    Belenéztem a tükörbe. Némák a szemeim. Ez már biztos szerelem, hiszen szégyellősek előttem. Ráadásul amióta nem beszélnek, a szívem hangját hallom. Nem biztos, hogy a szívemét, de mert a szívemét már régen hallottam, feltételezem, ez a hang hozzá tartozik. Ismerősnek ismerős.

 

Az ötödik nap 

 

    Milyen érdekes mostanság, ha a közelében vagyok. Ő ott áll valahol a helyiségben, én az ablak előtt. A szemei nem szólnak az én szemeimhez, mert az enyémek éppen új játszópajtást keresnek a szemközti parkban hógolyózó gyermekek valamelyikében. Elengedem őket… Közben új érzések ébredeznek. Talán soha nem csak a szemeink barátságáról szólt ez az egymást összekovácsoló valami, mert most nem kellett látnom, sem hallanom, elég volt a puszta tudat, az egy helyiségben való lét tudata; amit ő belélegez és kifúj, és amit én belélegzek és kifújok, valahol a levegőben kell, hogy találkozzanak.

    Szeretik egymást.

 

A hatodik nap 

 

    Nem vagyunk egy helyiségben. Nem találkoznak  pillantásaink. Nem hallom a hangját. Mire foghatnám, amit érzek?

 

A hetedik nap 

 

    Ez az!

    Biztosan egy vércsoportba tartozunk, és csak azért hiányzik, mert az egy vércsoportba tartozó emberek minden bizonnyal élvezik egymás közelségét. Talán nem tudnak erről, de valahol tudat alatt… Valószínűleg nincs a közelemben más, ilyen vércsoportba tartozó ember. 

    Igen, megfejtettem. Ezért hiányzik.

 

    Soha nem szeretném megtudni, hogy ő milyen vércsoportba tartozik, mert…

    Legyen csak a jelölése: C.

    Mától én is ebbe a vércsoportba tartozom.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.12.22. @ 14:12 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 661 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))