Szögedi Judit : Magamnak

Nyomtatás

A HANGtalanság

magánya:
A szó, nevetés,

Öröm és bánat
-Csupán néhány 
tétova kézrebbenés, 

legyint? pillantás-villanások,
S a mosolyok hervadt,

szürke csókok
szemem íriszén,

Lebiggyed? szájak

zugában megbúvó

sajnálat,megvetés.

Még várok..Csodára,
vagy tán’ többre:
Ami volt, forrjon
újra össze
mit összetört aljasul

a Sors,
-vagy unalmában

elvett az Isten? –
S ne ámítsanak hamis álmok, 
-hazug lidércek-, hogy vége,
csak ennyi volt,
Hisz’ még izzik a Hit,
hogy berobban 
forrongó agyamba
egy pici, táncoló

halk dallam,

Röstelked? szó,

Irgalom-zsolozsma,
S e fájón kegyetlen
Semmit
végleg eltiporja.

Hang..hang!

Hallod, Te h?tlen?

Terád vágyom..
tágult szemekkel

fürkészve kereslek,

Dallamodra szomjasan

várlak szüntelen,
Nélküled a létem
visszhangtalanul,
némán tátog..
S nem vagyok semmi,
kóbor, sodródó érzés,
Csupán néhány,

-enyészet sz?lte,

hamar múló-medd?
gondolat-foszlány-,
S csak a gyászom dajkálhatom,
ha a Hang meghalt,
elhagyott:
Siket füleimre láncot
a végtelen Csönd
Lakatolt.