Szögedi Judit : A “randi”

Néha a legnagyobb örömöt nem a jó szándék vezérli.

 

Nagydarab és egyetlen barátosn?m évek óta férjültetni akar. Természetesen csakis hálából, miután “férjhez adtam” pár évvel ezel?tt. Azóta “törleszti” a háláját.
Hátam megett szervezi a találkozóimat, randevúkat, s nekem aznap, kész tényként közli:
    – Ma délután 5-kor randevúd van!
    – Mikor?!- érdekl?döm rutinosan kikerekedett szemmel.
    – 5-kor… Úgyhogy igyekezz, van még egy órád, hogy emberformát varázsolj magadból! – és lemondóan legyint.
    – KékÉg… Hol egy plasztikaiszobrászoló, vagy valami woodoo és Sámán csodatév??? – lekettyenve farkasszemet pislogom avval a “valakivel”, ami a tükörb?l visszaborzad rám.
    – De most nincs kedveeem! Meg energiám, meg, meg egyébként is… Az utolsó tíz “randiddal” is súlyos lelki traumát okoztattál velem szegéééény pasasoknak – próbálom elkerülni a lehetetlent.
    – Ugyan, ne is tör?dj velük. Nyamvadt, gyáva “nyúlbélák” voltak, ha a Te stílusodat nem bírták ki! – szisszent szívem egyik csücske.
    – Nincs meleg víz, nincs mit felvennem, kitört az összes cip?m sarka, a ruháim a tisztítóban, az ebemre is vigyázni kell valakinek, vár a fodrász- sorolom rimánkodóan a kifogásokat.
    – Hehe! Most nem vágsz át. Nálam is készül?dhetsz! Vigyázik a rusnya kutyádra és remek krémeim vannak! – kacsint rám.
    No, azt már nem. A “tea” óta érthet? fenntartásaim vannak a dolgai iránt!
    – Hát jó. Akkor készül?döm – sóhajtok a végítéletbe beletör?dötten.
    Barátosném bólint, és belök a fürd?mbe.
    – Igyekezz, már csak félórád maradt! – kiabálja utánam.
    A sminknél tartok. Szemeim alatt trónoló, hajókoffernyi duzzanatokkal harmonizáló alapozót mázolgatom b?sz igyekezettel. – A franc… kenem rá, de nem t?nik el onnan! Majd fekete csík a szemhéjaimra, hmm… az egyik lejjebbre sikerált. Tiszta bandzsa lettem. Nem baj, majd el is kenem véletlenül, ett?l tán’ hamarabb vége lesz a randinak! Ég?vörös, víz és mosóporálló szájfény, amit úgyis a pasas kölcsönkért zsepijébe törlök. Jöhet a legidétlenebb ruci, “szemeszaladt” harisnyanadrág, és a legmagasabb sarkú cip?- erre mondták a fiaim, hogy olyan “ledér küls?t kölcsönöz”.
    – Voálá, kész vagyok! – ugrom barátném elé kaján vigyorral.
    -…Háát… azt hittem a múltkor, hogy f?rmedvényebb kinézet? már nem is lehetsz… Tévedtem – leheli egyetlenem.
    Na, ezért barát a barát. Akkor sem hazudik, ha én akarom.
    – Mindegy, indulás! – és már lök is az ajtónak.
    – Várj! Mir?l ismerem meg? Hogy néz ki a pasas? Magas, alacsony, dagi, sovány? És egyáltalán. Tudhatok róla valamit is?!
    – Nem tudom… Tán’ kicsit többet iszik, mint kellene, meg elég rondán beszél, de nem mindegy?! – húz néhányat a vállán.
    Atyaég! Utálom a szesznek a színét is nemhogy a szagát. Nem kedvelem a túl közönségeseket, annak itt vagyok én. És ezeket a barin?m is tudja.
    – Várjunk csak egy kicsit. Nem akarok ilyent, ezt Te is jól tudod! Nem értem… Magyarázd meg nekem,hogy akkor miért?!
    – Nem tudod?! Ez lesz a 100. randiiiink!! – sikítja átszellemült, sugárzó arccal.
    Elképedve nézek rá. Ez nem lehet igaz!…”kész” vagyok…
    …és visszamegyek a fürd?be, leszedem a sminket, fölhúzom a macinadrágomat, majd elkezdek pötyögni a telefonomon.
    – Te most micsinálsz?!? – néz rám guvadt szem? döbbenettel.
    – Írok Arankának, nincs-e kedve randizni egyet. Baj? Te se kedveled én se nagyon. Nem szégyenled ezt? Tegyünk valami jót is végre! Egyedül él, nincs senkije, kész unalom az élete. Had örüljön egy kicsit. Neki adjuk, megajándékozzuk a 100. randikkal!!

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.11.23. @ 11:12 :: Szögedi Judit
Szerző Szögedi Judit 36 Írás
Sok éve siketté vált álmodozó és sok évet már megélt...s még mennyi leszek?..nem tudom..ÃÂm igyekezem méltón élni,s ha " Homo Sapiens"-ként nem tudom megítélni már a világ dolgait,akkor a bennem ficánkoló " Homo Ludens " incselkedésével szemlélem... "Megnézted jól kivel s hova tartasz? Mert az életben naiv álmok, és tévelygő álmodozók, csaló-hamis illúziók, és ügyes illuzionisták vannak..."