Petz György : utólag

(Siposhegyi Péter 1957-2009)

 

Siposhegyi Péternek – utólag

Don Quijote, a sok példabeszéd végre is minek,

ha úgyis ?rültnek tartanak, s ami rosszabb:

ha teszel is valamit, nemcsak a szó d?l bel?led,

mint kiszáradó vulkánból maradék láva –

hát tudd, mennyi minden köt minket össze:

nekem volt egy bétém, neve amúgy Amadis,

(de Gaula), akinek történetébe Alonso Quijano

némileg bele?rült, és gáncs nélküli volt ? is, nem véletlen,

hogy a plébános meg az orvos nem vetette t?zre,

ezt meg a Bibliát – persze. Képzeld, úgy néz ki,

sikerül végre megszüntetnem ezt a bétét, ami eddig is

inkább vitte csak a pénzt, semmint hozta, elért engem

minden földi hatóság, ha maga is úgy akarta; para-

grafikusan kapcsolódtam a nagyobb egészhez, amib?l

a legkevésbé sem kértem, de mit volt tenni, évente

akár több helyre bevallani, tisztázni menni, s jóindulatnak

célzottjaként annyian segítettek volna, ha az átkozott

törvény a mesének végén ott nem lett volna – hogy kiszállok,

leend? m?veim felszámolóimnak ajánlom; amelyek részben

azért jönnek létre, mert ezt teszik velem, elidegenedésileg,

s ez m?re késztet, amiért már jogosan kérnének pénzeket,

de nem. Amadis elmegy a cs?dbe, dörzsöltebb, mint az

ifjabb mester – akit valljuk be, olykor a szeretet szánalmával

tekintünk mesternek, mert ragaszkodik a szövegh?séghez.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.11.15. @ 17:26 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.