A magyarul legszebben beszél?-énekl? baritonista volt.
Leoncavallo: Pagliacci (Bajazzók)
.
Melis György Szarvason született, szlovák paraszti családból származott, csak ötéves korában tanult meg magyarul. A szarvasi evangélikus gimnázium után 1943-ban jött fel Budapestre, ahol el?ször a M?egyetemre járt, majd 1945 és 1951 között a Zeneakadémián tanult. A Magyar Állami Operaházba Tóth Aladár hívta próbaéneklésre, amelynek sikere után ösztöndíjas lett. 1949-ben mutatkozott be, Bizet Carmen cím? operájában (Morales szerepében), majd a Don Pasqualéban Malatesta doktort énekelte. Még abban az évben magánénekes lett. Wagner m?veinek kivételével az operairodalom szinte minden jelent?s baritonszerepét elénekelte, közel 70-et. Énektudása mellett színészi tevékenysége is elismert.
1988-ban alapította saját díját: a Melis György-emlékplakettet évente adják a legszebb, legtisztább magyar kiejtés? énekesnek. Két évtized alatt csaknem húsz m?vész vette át az elismerést. 1989 óta az Operaház örökös tagja. 1991 decemberében ünnepelték kétezredik operai fellépését a Così fan tutteban. Összesen 68 szerepet énekelt el, köztük a Kékszakállú herceget, Gianni Schicchit, Don Pasqualét és a Bánk bán Tiborcát.
Szerte Európában és a tengerentúlon is (Egyesült Államok, Mexikó) nagy sikerrel vendégszerepelt, legnagyobb külföldi sikereit Mozart Don Giovannijával aratta.
Melis György dalszínházi tagságának 60. évfordulója tiszteletére három héttel ezel?tt rendeztek ünnepséget a Magyar Állami Operaházban; a gyengélked? m?vész ezen már nem tudott részt venni.
Melis György halálával hatalmas veszteség érte a magyar operajátszást – mondta el Marton Éva operaénekes az MTI-nek a pénteken elhunyt m?vészt méltatva. Felidézte, hogy sokat dolgoztak együtt Melis Györggyel, a milánói Scalában például együtt énekelték el?ször magyarul Bartók Béla operáját, A kékszakállú herceg várát. Hangsúlyozta: nagy m?vészként tisztelte Melis Györgyöt, akit?l barátságot is kapott. „Az utóbbi id?ben kicsit visszahúzódott, mert készült a másvilágra” – fogalmazott Marton Éva.
Szinetár Miklós, a Magyar Állami Operaház volt f?igazgatója úgy fogalmazott, hogy a dalszínház nem pusztán falakból áll, hanem emberekb?l. Mint mondta, az intézményt olyan „oszlopok” tartották, mint Osváth Júlia, Simándy József és Melis György. Utóbbi halálával egy nagy oszlop d?lt ki az operaház falai közül – mondta Szinetár Miklós, aki hozzátette: nem biztos abban, hogy Melis Györgynek lesz méltó utóda.
„Melis György nem mindennapi tehetséggel alakította szerepeit. Hatalmas munkabírását, zsenialitását és a zene iránti elkötelezettségét mutatja, hogy az elmúlt 60 évben az ? alakításaihoz köt?dött az Operaház bemutatóinak csaknem a fele. De nemcsak a színpadon volt hiteles, hanem az életben is. Közvetlenségének, nyíltságának és személyes varázsának köszönhet?en a zenén túl a szellemi- és közélet nagyságai közé emelkedett. Az Operaház fennállásának 125. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen még Melis Györggyel együtt köszönthettük a nagy múltú intézményt. Szomorú, hogy ugyanebben az évben kellett távoznia közülünk. Páratlan életm?, páratlan élet volt az övé, aminek során tízezreket tanított és szórakoztatott. Számtalan felejthetetlen alakításával méltán foglalta el az ?t megillet? helyet a világ zenetörténetében, és ezek révén örökre megmarad a zeneszeret? magyar közönség emlékezetében. Személyében a magyar kultúra és a világ operajátszásának egyik legmeghatározóbb alakjától veszünk most búcsút„, áll a kormányf? közleményében.
Kodály: Háry János – Marton Éva, Melis György
F?bb szerepei
Almaviva gróf (Mozart: Figaro házassága)
Don Alfonso (Mozart: Così fan tutte)
Don Juan (Don Giovanni) (Mozart: Don Giovanni)
Papageno, Öreg pap (Mozart: A varázsfuvola)
Lescaut, hadnagy (Puccini: Manon Lescaut)
Don Pasquale (Donizetti: Don Pasquale)
Popolani (Pelikán) (Offenbach: Kékszakáll)
Anyegin (Csajkovszkij: Anyegin)
Saklovityij (Muszorgszkij: Hovanscsina)
Kékszakállú (Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára)
Biberach, Tiborc (Erkel Ferenc: Bánk bán)
Háry János (Kodály: Háry János)
A kér? (Kodály: A székely fonó)
Figaro (Rossini: A sevillai borbély)
René (Verdi: Az álarcosbál)
Don Carlos (Verdi: A végzet hatalma)
Posa márki (Verdi: Don Carlos)
Jágó (Verdi: Otello)
Falstaff (Verdi: Falstaff)
Díjai
1954, 1957, 1973: Liszt Ferenc-díj
1986: Bartók-Pásztory díj
2003: A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal
2003: A Magyar Állami Operaház mesterm?vésze
(2003)
Születésnapi találkozás Melis Györggyel
Frici, a pulikeverék barátságos farkcsóválással fogad Melis György operaénekes óbudai házának kapujában. A nyári melegben is hûs ház teli van egy szerepekben gazdag, hosszú életpálya emlékeivel. A falakon Kodály Zoltánról készült festmény, fotók, az 1998-ban kapott Magyar Örökség Díj, valamint Szarvas város díszpolgári oklevele fogadja a belépõt. A Magyar Állami Opera-ház magánénekesével a Szarvas melletti Csipkár tanyáról induló életútról beszélgettünk.
– Operaházi szerepein vagy akár a Zenés Tévészínházon keresztül sokan ismerik Melis György szépen zengõ baritonját. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy indulását az evangélikus egyháznak köszönheti.
– Igen, egészen pontosan Bartos Pál nagytiszteletû úrnak, a szarvas-újtemplomi gyülekezet lelkészének, aki 1914–1942 között szolgált itt. Õ biztatott arra, hogy az énekesi pályát válaszszam. Amikor jeleztem, hogy ennek anyagi akadályai lennének, kétszázötven pengõt szerzett (ez ma körülbelül háromszázezer forintot ér), hogy ily módon támogasson. Ezen felbuzdulva az országgyûlési képviselõnk is megszavaztatott a Parlamentben ugyanennyit, így meg tudtam kezdeni énekesi tanulmányaimat. Az egyházzal való kapcsolatom késõbb is megmaradt. A felkéréseket mindig elvállaltam, legyen szó akár a katolikus, a református vagy az evangélikus felekezetrõl. Járok templomba, fizetem az egy százalékot. Számomra ez magától értetõdõ. Ebben nõttem fel, nekem ez természetes. Nem vagyok az a fajta „mellveregetõ hívõ”, aki mindenhol a vallásosságát fitogtatja. A mindennapokban Jakab levelének útmutatását igyekszem szem elõtt tartani, amely arra figyelmeztet, hogy a hit cselekedetek nélkül meddõ.
– Ha már hitrõl és egyházról beszélünk, hadd kérdezzem meg: tehetségét is Istentõl kapott talentumnak tartja?
– Nézze, mint minden pályára, így az éneklésre is születni kell. Szükséges hozzá persze egy jó nagy adag szerencse is, de aki csak ezzel számol, az nem viszi sokra. Az azonban tagadhatatlan, nagyon sokat jelentett számomra, hogy olyan világnagyságokkal találkozhattam, mint az Operaház egykori rendezõje, majd késõbb igazgatója, Nádasdy Kálmán vagy Tóth Aladár zenekritikus, akit 1946-ban bíztak meg az intézmény vezetésével.
– Mindabban, amit elért, minden bizonnyal jelentõs szerepet tulajdoníthatunk az Ön személyes hozzáállásának is. Egy korábban adott interjúban azt mondta: „Mûködésem három alapkövetelményének tartom: tisztán énekelni, szépen beszélni és meggyõzõen játszani. A három szervesen összefügg.”
– Azt gondolom, hogy egy elõadómûvész akkor álljon színpadra, ha közlendõje van, ha valamit át akar és át is tud adni a közönségnek. Az biztos, hogy az éneklés alfája és ómegája a szövegérthetõség, továbbá mindig felkészültnek kell lenni. Én személy szerint úgy tanultam a szerepeimet, hogy zongorával magnóra énekeltem õket, majd az elkészült szalagot annyiszor hallgattam meg, amíg minden a fejemben nem volt. „Magolás” nélkül nem megy! Pontos, biztos szövegtudásra van szükség ahhoz, hogy az elõadásban minden természetesnek tûnjön.
– Hogy a mûvész úrnak pályája során valóban sikerült a szövegérthetõséget szem elõtt tartania, annak ékes bizonyítéka a szép magyar beszédért járó Kazinczy-díj, amelyet az elsõk között kapott meg.
– Talán azért jelent nekem olyan sokat ez az elismerés, mert szlovák családból származom. Ötéves koromig csak tótul beszéltem, aztán gyorsan meg kellett tanulnom magyarul, hogy be tudjanak íratni az elemi iskolába.
– És innen „egyenes út” vezetett a Zenemûvészeti Fõiskolára?
– Nem egészen. Mint azt már említettem, Bartos Pál lelkész úr terelgetett az éneklés felé, én magam azonban elõször építészmérnöknek készültem, 1943–44-ben a Mûegyetemre jártam, csak ezután kezdtem el a Zenemûvészeti Fõiskolát.
– Az énekesi tanulmányokat pedig számtalan szebbnél szebb szerep követte Anyegintõl Falstaffig, Figarótól Petur bánig. Volt köztük olyan, ami különösen is a szívéhez nõtt?
– Nincs kedvencem, ha erre gondol. Pontosabban mindig az volt a legkedvesebb szerep, amire éppen készültem.
– Bizonyára még most is sok felkérést kap.
– Ma is megkeresnek ugyan egy-két szerepajánlattal, ám már nem sokat vállalok. Július 2-án voltam nyolcvanéves, tudomásul kell vennem, hogy közeledik az elmúlás, át kell adni a helyet a következõ nemzedéknek. De nem panaszkodom, mert panaszkodni soha nem szabad. Az én koromban már gyakran elõfordul az, hogy valaki visszatekint az elmúlt évekre, és felteszi magának a kérdést, volt-e értelme az életének. Engem megvigasztal az a tudat, hogy a pályámmal a hazámat szolgálhattam, és azt hiszem, sikerült úgy élnem, hogy senkinek ne ártsak. Úgy érzem, hogy „hasznossá” lehettem, és tudtam adni valamit az embereknek.
Gazdag Zsuzsanna
Forrás:
www.lutheran.hu
www.kulturpart.hu
quart.hu
wikipedia.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
