dr Bige Szabolcs- : Hóember

– Anya! Azért sírsz, mert rossz vagyok? *

 

 

 

Réka is kisétált Mikivel a térre, ahol már sok gyerek hancúrozott a frissen hullott hóban. Hógolyóztak, viháncoltak, hóembert építettek. Miki is kicsi kezeivel próbált hógolyót dobni Rékára, amit ő kacagva tűrt. A kisfiú ezt a játékot azonban hamar megunta, s hóember építésért kezdett nyűgölődni.

— Nagyot építs! Nagyot, nagyot! — követelte és mutatta, kezeit a feje fölé nyújtva, hogy mekkorát akar.

— Jó — válaszolta Réka és nekikezdett havat összegyúrni.

Kis idő múlva már emelkedett is a hóember törzse. De nem sokáig. Ahogy kezdett formát ölteni a rakás, Miki odaugrott és szétrugdosta. Réka újra kezdte a hóemberépítést, de ennek is az lett a sorsa, mint az előbbinek. Miki szétrugdosta. És ez így ment tovább, sorra. Réka építette, Miki lerontotta!

Az asszony bírta, ameddig bírta, de a végén úgy elkeseredett, hogy le kellett ülnie a padra. Kesztyűjével leseperte a havat és leült. Nem volt képes tovább folytatni a hiábavaló munkát.

— Megpróbáltam mindent – mondta magában. — Türelmes vagyok, megteszem, akármire kér, szeretni akarom, de nem hagyja. Szegénykém nem tehet róla, ki tudja, miket állt ki a nevelőszülőknél. Most, hogy megtaláltam, meg kell adnom neki mindent. Hiszen én vagyok az anyja!

Nem bírta tovább, zokogásban tört ki. Két kesztyűs kezét az arcára szorítva zokogott. A gyerek döbbenten nézte.

— Anya! Azért sírsz, mert rossz vagyok, és el fog vinni a mumus?

— Nincs semmiféle mumus, drágám: És különben is anya nem engedi, hogy bárki is bántson.

— Ida mama se?

— Nem, nem! — kiáltotta szenvedélyesen. — De hát Ida mama bántott?

Miki odalépett hozzá, megfogta a kezét, és húzni kezdte, válasz nélkül hagyva a kérdést, mely ott maradt a levegőben lebegve.

— Gyere, építs nekem hóembert. Másikat! Szépet, nagyot!

— Segítesz te is?

— Igen, igen, igen! Csak ne sírj.

Már a fejét is kialakították a hóembernek, mikor egy árnyék vetült a szorgoskodókra és megszólalt egy férfihang:

— Ez meg jó lesz az orrának! — nyújtott egy hüvelyknyi ágdarabot feléjük a hang gazdája.

Réka felkapta a fejét, és úgy érezte menten lerogyik, úgy elgyengült a férfi láttán. Marcell volt, akit három hosszú éve nem látott.

— Te itt? — szaladt ki száján a kérdés.

— Értetek jöttem — válaszolta és elhelyezte a hóemberen a fadarabot, majd keresett két lehullott bogyót szemnek s egy ívben hajlott ágat vigyorgó szájnak.

— Tetszik? — kérdezte a gyereket.

Miki kinyújtotta a karját a férfi felé.

— Vegyél fel, pusziljalak meg.

Réka mosolyogva nézte őket.

Marcell hogy megkapta a puszit, továbbra is a karjaiban tartotta a kisfiút.

— Anya, anya! — szólalt meg kérő hangon Miki. — Hívhatom a bácsit apunak?

— Hát persze! — hangzott a válasz.

— Annál is inkább, mert valóban ő az apád — tette még hozzá halkan Réka.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.11.05. @ 14:44 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 616 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.