Torjay Attila : Feltámadás

*

 

…És akkor Gábriel arkangyal az Úr parancsára megkereste Kovács János 2003-ban elhunyt budapesti lakost a hírrel: halálával tévedés történt, ezért soron kívül fel fog támadni. (Kovács János nem volt éppen jókedvében, halálakor a mobiltelefonját is vele temették, ami alája csúszott, így már hat éve feküdt rajta, nyomta nagyon a derekát.)

    — Gábriel szól hozzád, János testvér, készülj a feltámadásra, bizony mondom néked, ma éjjel megnyílik sírod.

    — Igen? Rehabilitálnátok hat év után? És ezt egy másodvonalbéli küldönc közli?

    — Nagyon sajnáljuk, igazából még nem kéne itt lenned, adminisztratív tévedés történt, de erőben, megdicsőülve térhetsz meg szeretteidhez. Nem vagyok másodvonalbéli, én az angyalok vezére lennék, az Úr szeretetteljes üdvözletével.

    — Megdicsőülve? A feleségem azóta összeállt azzal a Vozsenyákkal, most majd feküdjek középre? Szép kis megdicsőülés.

    — Vozsenyákkal már előtte is, mindenki tudta, csak te nem, de intézkedni fogunk, holnapra elhidegülnek egymástól.

    — Az kevés! Vágjátok le neki!

    — Ej, János, János, miért kívánnál ilyen rosszat felebarátodnak?

    — Neki? Az asszonynak. Különben sem stimmel ez az egész. Rettenetesen fájt a lábam a vége felé, igaz, miután levágták, már nem annyira. Rossz volt a vérképem, homályosan láttam a bal szememre, és állandóan ideges voltam. Most kezdjem mindezt elölről? Nyögjek a kórházi ágyon a kárörvendő barátok által hozott száraz mignonok között?

    — Mondom, János testvér: erőben, megdicsőülve…

    — Jó, akkor huszonöt éves akarok lenni, akkor erős voltam, de az ötvennel kombinálva, amikorra főosztályvezetővé neveztek ki. És harmincnégy is, mert a Sárikát meg a Pirit akkortájt részesítettem kegyeimben teljesen megdicsőülve.

    — Azt nem lehet. Olyan korú leszel, mint amikor meghaltál, de a betegségek nélkül. Esetleg még a bal szemed korrigálhatjuk, az idegeskedéshez viszont semmi közünk, miért loptad el azt a fél teherautó ballábas gumicsizmát? Persze, hogy még a halálos ágyadon is ideges voltál, féltél a lebukástól.

    — Miért, miért? Mert már volt egy fél teherautó ballábas, így lett egy teljes teherautóval.

    — Lopni bűn!

    — Igen? De mi már itten mindent előre megbűnhődtünk, múltat, jövendőt, mindent.

    — De miért ballábast?

    — Mert a jobblábast ellopta a Szabó. Lehetett volna csereberélni.

    — Már nem lehet, azzal fűtött idáig a Vozsenyák.

    — A piszkos kommunista! Még ezt is elhappolta. Ilyenek ezek a volt MSZMP-sek.

    — De mintha te is az lettél volna…

    — Én csakis beépült ellenzéki voltam, és belülről gyengítettem a rendszert.

    — Főként, miután párttitkár lettél az Üzemben.

    — Most ilyen pitiáner piszkálódásokkal jössz? Ezért küldtek? Tudod mit? Mondd meg odafent, hogy küldjék a Szűz Máriát, magyar vagyok, ő a magyarok Nagyasszonya.

    — Meg a csecseneké, a finneké, a belgáké, a voguloké, soroljam hány nép tekinti magáénak?

    — Lehet, hogy ők is magyarok, de mi sokkal magyarabbak vagyunk. De tudod mit? Megegyezhetünk. II. Ramszesz akarok lenni, úgy tudom, nyolcvanhét gyereke volt, kicsit még hozzábütykölnék.

    — Szó sem lehet róla. Csakis Kovács Jánosként támadhatsz fel.

    — Jó, akkor két részletben. Először a jövő héten, hogy megnézzem a lottószámokat, aztán meg holnap, hogy kitölthessek egy szelvényt. Meg kell értened, mindenféle kiadásaim voltak mostanában, különben is ti tévedtetek, hát kérdeztetek róla, hogy akarok-e meghalni?

    — A jó büdös kur… Ó, bocsáss meg, Uram, mindig ez van a magyarokkal, nemhogy örülnének, minden kákán csomót keresnek. Ha egy francia feltámad, fütyörészve szalad ki a kapun inni, ha egy német, akkor rögtön megy vissza dolgozni, ha egy brit, akkor ásítozva hazamegy aludni, ha egy olasz, az szalad imádkozni a Madonnához, csak ezek a magyarok okoskodnak mindig.

    — Én okoskodok? Én? Te jöttél ide, én remekül elvoltam magamban.

    — Kovács! Akarsz feltámadni, vagy nem?

    — Jó, ha annyira odavagytok, rendben, de kárpótlást kérek. Legalább 100 milliót, akkor maradhat a Vozsenyák is a feleségemmel.

    — Azt nem lehet, de be tudunk tenni egy evangélikus szeretetházba, ott mindened meglenne. Dolgoznod sem kéne, munkát ebben a válságos időben úgysem tudunk ígérni.

    — Igen? Hát, amikor meghaltam, nagyon is jól ment az országnak, fellendülés volt, volt munkám, majd akkor szóljatok, ha megint így lesz, ha majd jól élünk. Úgy, mint mondjuk a svédek.

    — Igen? Akkor? Na, akkor szépen megvárod az utolsó ítéletet.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila