Csak két ágra sütött a Nap ma,
csorbult is szememben hétágrasága,
Azt hittem kora délelőtt,
hogy gyáva őszemélye,
de dél előtt, mint nő szeszélye,
kiszámíthatatlanul elő bújt egy percre,
éppen, amikor belenéztem tenyerembe,
s mert sejtettem, nőisége pillanatra villan,
szépségét és melegét jól megragadtam.
Ökölbe rándult kezemmel markoltam a fényt,
lassan ebédidő – gondoltam – ezt viszem eléd.
Egy saroknyira már eső esett, mi
apránként hűtötte az izzó kézfejet,
míg végül lassacskán elernyedtek ujjaim,
s ború lépett szaggatott sorsvonalra,
Talán jobb is, hogy nem láthattalak,
útközben elhagytam az ajándékodat.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.29. @ 14:22 :: Kőmüves Klára
