Szédült forgatagban
éltem mint sokan,
nem tudtam, hogy egyszer
majd vége szakad,
s csak magány marad
– fejemen takaróm
szívemben bánat –
álmodom múltam
…sejtelem voltam…
Mint ki nincsbe dermedt,
s nézi a holt semmit,
ablakából nem lát
soha többé mást,
szobáját mint vermet
árnyékolják csendek –
– oly jeges a lelkem,
mindjárt megfagyok
…egyedül vagyok…
Néha eljátszom még
tán a gondolattal,
milyen lehet újra
ha simít a fény,
csillanni mámorban
boldogság h?s tükrén –
– szemed sugarában
bíztató jelek
…a remény leszek…
Legutóbbi módosítás: 2009.10.02. @ 11:03 :: Havas Éva